Dotkom
Sikeres volt az IDC IT Forum 2006-os konferenciája
A globalizálódó versenyben az európai cégek legjobban a folyamatos megújulással és belső folyamataik fejlesztésével, illetve innovatív szolgáltatások és termékek bevezetésével maradhatnak versenyképesek.
„Innovation – a strategy for growth in a shrinking world” címmel tartotta 2006-os európai IT fórumját Párizsban 2006. szeptember 25-26-a között az IDC. A konferencia fő témája az európai ipar versenyképességének megőrzése volt a globalizált világban, melynek kulcsát az innovativitásban, a folyamatos fejlesztésben látják a konferencia előadói. A konferencián olyan szakértők fejtették ki véleményük, mint John Gantz, az IDC kutatási igazgatója, Chris Anderson, Wired magazin főszerkesztője, Luke Georghiou, az Aho riport egyik készítője és Michael Jackson, a Skype alelnöke.
Az általános vélemény az volt, hogy a globalizálódó versenyben az európai cégek legjobban a folyamatos megújulással és belső folyamataik fejlesztésével, illetve innovatív szolgáltatások és termékek bevezetésével maradhatnak versenyképesek. Többek között olyan kihívásoknak – és egyben lehetőségeknek – kell megfelelni, mint a konvergencia, a nyílt partnerségek előretörése, a szolgáltatás orientált architektúrák megjelenése.
A konferencián a GKM-et Eszes Gábor, az ITDH-t Rétfalvi György, az IVSZ-t Kátai Szabolcs képviselte.
A kétnapos konferencia előadás anyagai elérhetőek lesznek az IDC weboldalán.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/29/sikeres-volt-az-idc-it-forum-2006-os-konferenciaja/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





