Dotkom
Társadalmi szerepvállalás a mobil-szolgáltatóknál
A haza mobil-szolgáltatók sem győzik hangsúlyozni a sport fontosságát, és az ehhez nélkülözhetetlen vállalati támogatást.
Pannon Példakép Díj
Kallódó gyerekek napközis tanára, kutató diákok hálózatának alapítója és beteg gyermekeket segítő alapítvány vezetője kapta a Pannon Példakép Díjat.
A Pannon Példakép Alapítvány 2006. harmadik negyedévi díjátadóján a több száz jelölt közül a kuratórium által kiválasztott három legkiválóbbnak adták át a Példakép Díjakat, s a velük járó egy-egymillió forintot. Kallódó gyerekek napközis tanára, kutató diákok hálózatának alapítója és beteg gyermekeket segítő alapítvány vezetője kapta az elismerést.
Magyarország új példaképei:
– Dr. Csermely Péter, a Kutató Diákokért Alapítvány elnöke
– Gyura Barbara, a Szemem Fénye Alapítvány elnöke
– Dr. Mezey Klára, a Don Bosco Napközi vezetője
T-Mobile „Éremszámláló”
A magyar sportolók idén nyáron ismét éremszüretet tartottak, a T-Mobile által szponzorált versenyeken (úszó Eb, kajak-kenu vb, öttusa vb) egyik magyar arany született a másik után, hogy az ezüstökről, bronzokról és egyéb kitűnő helyezésekről már ne is beszéljünk. Az említett versenyeken összesen 18 magyar aranynak örülhettünk, és 13 megszerzéséből vette ki részét T-Mobile támogatását élvező sportoló.
Vodafone sportnapok
A Vodafone májusban jelentett be több támogatást: A Savaria Nemzetközi Női Röplabda Tornát, valamint a IV. Nemzetközi Jótékonysági Motoros Találkozót is a Vodafone szárnyai akatt rendezték meg.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2006/09/21/tarsadalmi-szerepvallalas-a-mobil-szolgaltatoknal/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





