Connect with us
Hirdetés

technokrata

Több mint hárommilliárd forintnyi jüant csalt ki egy bűnszervezet a befektetőktől

Dotkom

Több mint hárommilliárd forintnyi jüant csalt ki egy bűnszervezet a befektetőktől

A mintegy 260 fős bűnbanda virtuális befektetésként árulta a semmit Sanghajban, háromezren rá is haraptak a „lehetőségre”.

A bűnszervezet mintegy 260 tagja az interneten hirdette szolgáltatásait, vagyis gyorsan és magas profitot hozó professzionális befektetéseket – idézi az újság a sanghaji rendőrség közleményét.  A megtakarítással rendelkezőknek mindössze telefonon kellett jelentkezniük, és csekély közvetítői díjért képzett brókerek adtak tanácsot nekik, és le is bonyolították az ügyleteket. A hirdetésre több mint háromezren fektettek be valamekkora összeget a cégen keresztül, köztük volt olyan, aki kétmillió jüant (75 millió forint).

A Shanghai Dailynek nyilatkozó egyik áldozat elmondta: először gyanúsnak találta a hirdetést, de aztán elment a cég Sanghaj Szungcsiang (Songjiang) kerületében fekvő irodájába. A hely berendezése, a sűrű telefonhívásokat fogadó és számítógépeiken szorgalmasan dolgozó brókerek látványa meggyőzte a hirdetés valóságtartalmáról, s végül 30 ezer jüant (1,1 millió forint) fektetett be egy bróker tanácsát követve. A pénzt két napon belül elvesztette, a befektetési tanácsadó szerint a “kockázatos piacok miatt”, az összeg a valóságban ugyanakkor a bróker számláján landolt. A kárvallott ezt követően jelentette az esetet a rendőrségen, ahol kiderült: előtte már sok százan jelentkeztek hasonló vádakkal. Azt egyelőre nem lehet tudni, a kárvallottak visszakapják-e pénzüket, mint ahogy azt sem, milyen büntetés vár a bűnösökre. (MTI)



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2012/06/13/tobb-mint-harommilliard-forintnyi-juant-csalt-ki-egy-bunszervezet-a-befektetoktol/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés