Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vége az ügynek: az FBI mégis bejutott a terroristák iPhone-jába

Dotkom

Vége az ügynek: az FBI mégis bejutott a terroristák iPhone-jába

Külső segítséggel fértek hozzá a készüléken lévő adatokhoz.

Meglepő csattanóval ért véget az Apple kontra FBI ügy, amelyben a Szövetségi Nyomozó Iroda azt szerette volna elérni, hogy a kaliforniai gyártó törjön be a San Bernardinó-i terrortámadás egyik elkövetőjének a telefonjába.

apple_vs_fbi-1024x576

Hajnalban azonban bejelentette az FBI, hogy megszüntetik a bírósági eljárást, mivel sikerült hozzáférniük az iPhone 5C-n lévő információkhoz. Emlékezetes, hogy az Apple hosszú ideje azért tagadta meg a nyomozóknak való segítséget, mert szerintük a készülék feltörése precedenst teremtene, amivel egy, később akár bárki számára hozzáférhető kiskaput kellene beleépíteniük az iOS-be.  Mivel az amerikai jogrendszer rendkívül fontosnak tartja a precedens ügyeket, ezért az Apple arra figyelmeztetett, hogy egy ilyen győzelem a világ összes iPhone tulajdonosának adatát veszélybe sodorta volna.

Persze sokan már most is azt pletykálják, hogy valójában az egész ügy csak egy színjáték volt, amivel az Apple a nyilvánosság előtt szerette volna jó színben feltüntetni magát és a hatóság már régen bejutott az említett készülékbe. Az azonban biztos, hogy akár az Apple, akár más segítségével fértek hozzá az adatokhoz, a terrortámadás további, még szabadlábon lévő elkövetőinek van miért aggódnia.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés