Connect with us

technokrata

Ha te vagy a legsokoldalúbb informatikus, akkor itt jelentkezz!

Országos IT Megmérettetés

Verseny

Ha te vagy a legsokoldalúbb informatikus, akkor itt jelentkezz!

Ha te vagy a legsokoldalúbb informatikus, akkor itt jelentkezz!

Idén csapatok jelentkezését is várják Magyarország legnagyobb informatikai versenyén.

Ötödik alkalommal rendezik meg Magyarország legjelentősebb informatikai versenyét, az Országos IT Megmérettetést, melyen minden korábbinál több, összesen 25 kategóriában indulhatnak az érdeklődők. A szervezők számos újítással is készültek az idei kiírásra, hiszen először lesz csapat kategória, de kiosztják a Legjobb női játékos díját is. Az október 14-én induló és hét héten át tartó versenyen – melynek fővédnöke Cseh László világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes úszó – ingyenes lesz a részvétel.

Minden eddiginél több partnerrel és több témakört lefedve indul október közepén az immáron ötödik Országos IT Megmérettetés, melyen ezúttal is kiderül, ki hazánk legsokoldalúbb informatikusa. A szervezők tájékoztatása szerint idén is igyekeztek lekövetni mindazon technológiai változásokat, újdonságokat, amik jellemzik napjainkban az informatikai piacot, így összesen 25 kategóriában indulhatnak majd a játékosok.

„A témák között olyanok is szerepelnek, melyek globális szinten is fókuszban vannak. Ilyen többek közt a mesterséges intelligencia, amelynek gyakorlati haszna a vírushelyzet kapcsán is visszaköszönt: a témakör több kategóriában is előkerül különböző kontextusokban. De ugyanide lehet sorolni a kiberbiztonságot, a cloud megoldásokat vagy a konténerizációt is”

– mondta Pulay Gellért, a verseny ötletgazdája.

A kiírás értelmében ott lesz a palettán az ipar 4.0, de megtalálhatók a kínálatban a klasszikus programnyelvek, az üzemeltetéshez kapcsolódó témakörök és a tavalyi év egyik legnagyobb sikerű kategóriája, a Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés is visszatér. Érdekesség, hogy a tavalyi győztes, Szalkai Balázs is vállalkozott egy saját kategória, a C++ elkészítésével.

Cégek is indíthatnak csapatokat a versenyen

Az V. Országos IT Megmérettetésen újdonságnak számít, hogy már csapatban is lehet indulni.

„Lejárt a magányos fejlesztők kora, akik egyedül vittek sikerre különböző projekteket. A nagyvállalati és a kisvállalati szférában is a fejlesztői feladatok vannak annyira bonyolultak és összetettek, hogy mindenképpen szükség van a fejlesztők együttműködésére és a csapatmunkára”

– magyarázta a kategóriát hitelesítő Training360 Kft. Cisco Excellence díjjal kitüntetett oktatója, Ország Tamás.

Mint mondta, 3-5 fős csapatok jelentkezését várják. Indulhatnak kollégiumi szobatársak vagy egy baráti társaság tagjai is, de kifejezetten bátorítják a jelentkezésre az együtt dolgozó kollégákat is. Így sikeres versenyzés esetében egy cég a Megmérettetés végén Magyarország legjobb fejlesztő csapatát tudhatja majd a soraiban.

Pulay Gellért a csapatversennyel kapcsolatban egyelőre nem bocsátkozott részletekbe, de annyit előzetesen elárult, hogy előnyt élveznek azok, akik otthonosan mozognak az algoritmusok, a mesterséges intelligencia és a gaming világában.

A korábbi évektől eltérően szintén újítás, hogy kiosztják a Legjobb női játékos díját is. Tavaly a korábbi évekhez hasonlóan 4-5 százalék volt a női résztvevők aránya, összesítettben pedig egy hölgy versenyző is bekerült a top 20-ba. A díjjal szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a másik nem képviselői közül is remek szakemberek kerülnek ki – a 2018-as versenyt példának okáért szintén egy hölgy nyerte meg.

nevezés teljesen ingyenes, a főnyeremény pedig a Huawei prémium kialakítású MateBook-ja: az ultravékony, bivalyerős és strapabíró notebook otthoni és üzleti felhasználásra is kiváló társ lesz.

A versenyen választható kategóriák és szakmai hitelesítőik:

  • .NET fejlesztés C# nyelven – DXC Technology
  • Adattárház elemzés – BCS Business Consulting Services
  • Akadálymentes weboldalak – Web25 – Edelényi Zsolt
  • Angular frontend fejlesztés- TCS TATA Consultancy Services
  • Beágyazott rendszerek (C) – Robert Bosch Kft.
  • C++ programozás – Szalkai Balázs, a 2020-as Megmérettetés abszolút győztese
  • Cloud Engineering – IBM
  • Cyber security – Continental
  • Csapatkategória – Training360 Kft.
  • DevOps – EPAM
  • Hálózati ismeretek – Deutsche Telekom IT Solution
  • Hatékony JAVA programozás – MSCI
  • Ipar 4.0 C# .Net alapokon – Semilab Zrt.
  • Ipari hálózatok – Com-Forth Kft.
  • IT Biztonság- EURO ONE Számítástechnika Zrt.
  • Java 11 – IBM
  • Konténerizáció (Kubernetes) – Nokia
  • Linux rendszerfejlesztés és üzemeltetés – One Identity – Quest Hungary
  • Nyelvfüggetlen programozás és adatbáziskezelés – SAP Hungary Kft.
  • Probléma-analízis enterprise rendszerekben – AdNovum Hungary Kft.
  • Python backend fejlesztés – Cambridge Mobile Telematics
  • React.js – Accenture
  • Térinformatika – Ulyssys Kft.
  • Tesztautomatizálás – EPAM
  • Windows / Microsoft Server üzemeltetés – Training360 Kft.

Forrás: ORIGO

További Verseny

Népszerű

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés
Hirdetés