Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: Samsung Galaxy S Duos – Két SIM, de minek?

Mobil tesztek

Teszt: Samsung Galaxy S Duos – Két SIM, de minek?

Tesztünk alanyát, a két SIM kártyás Samsung Galaxy S Duost – ismét az Expansystól kaptuk kipróbálásra, a találkozás sajnos most kevésbé sikerült jóra, mint például a múltkori dual SIM-es Acernél.

Régi szokásunk, hogy a készülékeket, melyeket innen-onnan kapunk, olyan ismerőseink, barátaink kezébe adjuk, akik éppen gondolkoznak az adott készülék megvásárlásán, így megvan bennük úgy a lelkesedés, mind az érdeklődés a termék iránt. Ez történt most is, Balázs lett a „tesztelő”, aki már egy jó ideje gondolkodik a D980-as két SIM kártyás Samsung lecserélésén. Balázs elvárásai – aki amúgy ügyvéd – meglehetősen érhetők és egyszerűen egy mobillal szemben: megbízható legyen, „termeljen” és egyébként a mobilnetes, zsípieszes csilli-villi dolgok is jól jönnek.

Kétségtelenül szép

A Duos külseje nagyon szép: formáit alapvetően a Galaxy S3-astól örökölte, de annál kisebb, sokkal inkább belefér a tenyérbe és egy kézzel is átérhető a kijelzője. A 4 collos TFT kijelző szép, éles szögből is jól látható,480 x 800-as felbontást tud, mely ugyan a mai csúcsmodellekhez képest nem olyan nagy, de ennek ellenére a rajta megjelenő tartalmak azért élvezetesek a szemnek. A készülék hátlapja levehető, ide tudjuk becsúsztatni a két, normál méretű SIM kártyát, melyet – és kezdünk rátérni a lényegre – egyszerre használ a telefon, tehát mindkét vonal aktív, folyamatosan.

A hátlapon egy autófókuszos, 5 megapixeles kamera kapott helyet, mely mellett az előlapon egy VGA lencse segíti a videótelefonálást, vagy Skype-olást, ami éppen tetszik. A készülék középrésze, melyen baloldalt a hangerő gombok és jobboldalt a bekapcsoló gomb található, nagyon szép, szálcsiszolt borítású, felül a szokásos jack aljzat, alul pedig a micro USB-s kábel, vagy töltő helye terpeszt. Előbbihez máris egy negatívum: a közel 80 ezres árért a Galaxy S Duos-hoz nem kapunk a gyári csomagban headsetet, mely azért némi kicsinyességre utal a gyártó üzletpolitikáját tekintve.

Lassú és a hálózatkezelés sem az igazi

A Duos 4.0.4-es Androidot futtat, melyet a mérsékelten erős architektúrának köszönhetően egészen addig tud gyorsan tenni, amíg el nem kezdjük használni a telefont. Üresen, appok, emailek és beleköltözés nélkül ugyanis minden szép és jó, de ahogy elkezdi az ember használni a telefont, az erőteljesen beszaggat telefonkönyv böngészés, SMS írás, netezés közben.

A térerő sajnos mindkét SIM esetében folyamatosan ingadozó, belvárosban is, sokszor nekem random teljesen el is dobta a jelet, olyankor se telefonálás, se internet, megáll az élet, ez hívás közben a hívás megszakadását jelenti. Többször előfordult a kéthetes tesztidőszak során, hogy a telefon véletlenszerűen elveszítette nap közben a SIM érzékelését, ekkor a térerő helyén egy üres, vonallal áthúzott kör jelent meg, majd pár másodperc múlva visszatért minden. Az 1-es SIM-en amit adatforgalomra állítottam be alaphelyzetben is gyengébb a térerő (kipróbáltam a SIM-ek felcserélését is, vagyis nem a szolgáltató az oka), ezt gyakrabban is dobta el. A wifit a router közelében is gyengén érzékeli.

Amikor sikerül egy-egy hívás, akkor a hangminőség elég rossz, kihangosításnál előfordul, hogy a másik fél hangja elvékonyodik, cincogó robothanggá változik, és úgy is marad a hívás végéig. Ezeken kívül napi rendszerességgel (3-5 alkalommal) előfordult, hogy becsörgött a hívás, de a kijelző nem lett aktív, nem tudtam felvenni a telefont. Beállítottam úgy, hogy a home gombbal is lehessen hívást fogadni, de ilyenkor az sem reagált, lefagyott a készülék. Az elején mivel folyton nyomogattam a telefont és így pl. netezés közben jött a hívás, amit nem tudtam felvenni, arra gondoltam, hogy a net+hívás egyszerre sok neki, de később ez nyugalmi helyzetben is megismétlődött, a legutóbbi tesztelésem során egymás után négyszer. Ilyenkor a nem fogadott hívások között megvan az esemény, viszont nekem kell visszahívnom, amit ugye pl. letiltott számok esetében nem lehet.

Két SIM kezelése

A két SIM kezelését illetően a Duos képes arra, hogy ha egy SIM kártya nem elérhető, akkor automatikusan a másik SIM-re irányítja a hívást, ez a Samsung nagy ötlete. Ez jól is hangzik, de a probléma az, hogy a készülék ezt random akkor is megteszi, ha nem indokolt, így plusz költséget generál a használónak, és teljesen bizonytalanná válik, hogy aki hívott, pontosan melyik számot tárcsázta. Sajnos a teszt időszak alatt több olyan hívásom is volt, ami az orrba-szájba átirányítás ellenére mégis elveszett, az ügyfélnek kikapcsoltat jelzett, nálam pedig egyáltalán nem jelent meg, még a nem fogadott hívásról küldendő SMS értesítés formájában sem. Az ügyfélnek pedig magyarázhatod, hogy sosem vagyok kikapcsolva…

Nem jó ugyanakkor, hogy a telefonkönyvből csak az alapértelmezett SIM-ről indítható hívás, nincs választási lehetőség. Választani csak a “dinamikus” billentyűzet előhívásánál lehet, vagy a felülről bármikor legördíthető menüben átállítom az alapértelmezett kártyát, a hívásnaplónál ugyanígy.

Fotó+videó

Azon viszont meglepődtem, hogy egy ilyen telefon ennyire szép képeket tud készíteni. Míg az olyan drága okostelefonok, mint a Huawei Ascend P1, pocsék minőségű fotókat képes csak csinálni, addig a Duos képei tiszták, erőteljesek és szépek. A vakuja nem éget, csak annyi fényt ad, amennyi kell. Videóban viszont nem a legjobb, sőt, kimondottan pocsék a VGA. Elégtelen.

Összegezve

Miután kijátszottam magam a szép kijelzővel, térképpel, helymeghatározással és a folyamatos online jelenléttel, nagyon tetszett a telefon, talán azért mert Nokia 6600-ról váltottam, vagyis nekem nem volt nehéz újat mutatni, hiszen nekem már az érintőkijelző is újdonság. Ugyanezért viszont a stabilitással, hívásminőséggel, egyszerű kezelhetőséggel kapcsolatban voltak elvárásaim, amik nem teljesültek. Szerintem olyan ember vesz ilyen telefont, aki dolgozik a készülékkel, vagyis fontos, hogy az eszköz termeljen, megbízható legyen és ne rontsa az üzletet elveszett, fel nem vehető hívásokkal. Ez a telefon ezt nem tudta, ezért fejben onnan, hogy: “nagyontetszikpontilyetakartamhúdejó”, eljutottam odáig, hogy “pontarranemjóamirevaló” ráadásul az ugyanilyen tudású egy SIM-kártyás telefonokhoz képest irreálisan drága. A kategóriában sokan rebesgetik az Alcatel két SIM-es készülékének jóságát, ez lesz a következő, amit ki fogok próbálni.

A készüléket köszönjük az Expansys-nak, ahol egyébként meg is vásárolható ide kattintva.



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

Samsung Galaxy S Duos

  Megjelenés éve: 2012
  Pro:  
  - szép dizájn
  - nagyon szép fényképeket készít
  - Dual SIM
 
  Kontra:  
  - lomha
  - irreálisan drága
  - VGA filmfelvétel
  - rossz hangminőség
  - szaggat az egész
  -
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 4"
  • kijelző felbontása: 480x800"
  • kijelző típusa: TFT kapacitív"
  • eszköz mérete: 121.5 x 63.1 x 10.5 mm
  • tömeg: 120 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: Qualcomm MSM7227A 1 GHz Cortex-A5
  • memória: 768 MB
  • háttértár: 4 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: jack, microUSB
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 megapixel
  • video chat:  
  • video felbontás: VGA
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 HSDPA 900 / 2100
  • WiFi: 802.11 b/g/n, Wi-Fi hotspot
  • Bluetooth: Bluetooth 3.0 A2DP
  • GPS: Assisted GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 4.0
  • spec. szoftverek:
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: Li-Ion 1500 mAh
  • tapasztalat: estére lemerül
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés