Connect with us

Hirdetés

technokrata

Teszt: LG Optimus Sol – A lusta szerető

Mobil tesztek

Teszt: LG Optimus Sol – A lusta szerető

Ez az első olyan telefon, aminél erősen elgondolkodtam, hogy beújítsak egy új okostelefonra. Aztán elmúlt a nagy szerelem és most már csak másodhegedűsként maradhatna. Abszolúte szerető státusz, így nézzétek el nekem, ha úgy is beszélek róla.

A telefon minimalista dobozára az alábbi jelzőt helyezték el: „Performance inSlim Fit”, azaz hiába olyan vékony, a teljesítményt sikerült belerakni. Ez egyrészt igaz is, meg nem is. Ettől még a telefon pokoli gyors, de… ebbe még ne menjünk bele, inkább vizsgáljuk meg a dizájnt és a hardvert.

Elegancia – kívül és belül

Hogy miért estem szerelembe a Sol-lal? A telefon egyszerűen szép. Jól átgondolt és kiforrott LG dizájnnal rendelkezik. Egyetlen ergonómiai hibája csupán a töltőnyílás (micro USB), amit megint sikerült a készülék tetejére helyezni. Az egész váz műanyag, de nem az a recsegős fajta, mint a finn ropogós Lumia 710, hanem a tökéletes illesztések harmóniája. A szürkés hátlap és a fekete keret bájos egyvelege mintha két telefont takarna, csupán annyin múlik az egész, hogy hogyan tesszük le az asztalra. Nincs króm keret, mint a Samsung telefonoknál, és nem is kell

Az LG logóval is csak a hátlapon találkozunk, az is ízlésesen lett elhelyezve a lapka aljára. Ha elölről nézem a telefont, akkor nem igazán tudom megmondani, hogy milyen márkájú a készülék, egészen addig, amíg fel nem villan a képernyő. A készülék bal oldalán található a hangerő szabályozó, az előlapon diszkréten el vannak rejtve az érintésre érzékeny vezérlőgombok, a hátlapon megtaláljuk az 5 megapixeles kamerát, a tetején pedig a fülhallgató kimenetet, a micro USB kaput és bekapcsoló gombot. Nálam 5 csillagot ér a dizájn.

És akkor még nem is beszéltem a hardverről! A mindössze 110 grammos készülékbe elég sok okosságot sikerült belerakni. Rögtön itt a kijelző, ami nem valami olcsó TFT vagy LCD, hanem Ultra AMOLED. Hogy még nem említettem volna? Ez az LG legolcsóbb AMOLED-es telefonja. Hihetetlen szép a kijelző, kategóriájában nincs szebb, felbontása 480×800 pixel és 3,8 collos. Hozzá hasonlót árban legközelebb csak a Lumia 710-nél láttam, de az 30 ezerrel drágább készülék és hát ugye Windows Phone, ez pedig Android, abból is a 2.3.4 Gingerbread. A tökéletes érintőkijelzőről, illetve az élményről  az LG-nél is a Corning Gorilla Glass-e gondoskodik. Processzora 1 GHz-esScorpion, chipsetje pedig Qualcomm MSM8255 Snapdragon, a GPU-jaAdreno 205.

A kornak megfelelően van előlapi és hátlapi kamerája, de az 5 megapixeles elsődleges fényképezőnél kimaradt a vaku, cserébe autofókuszos. Az előlapi kamerája diszkréten el van rejtve és VGA felbontással bír (640×480).

Tárhelyben nem túl erős, csupán 1 GB-nyi hely jutott az adatoknak, de van benne 2 GB ROM és 512 MB RAM. Ha kevésnek érezzük az 1 GB-ot, természetesen bővíthetjük micro SD kártyával, a rendszer 32 GB-ig támogatja is, de az LG volt olyan kedves, és mellékelt hozzá egy 2 GB-os lapkát. Jó pont továbbá az is, hogy nem kell kivenni az akkumulátort akkor sem, ha SIM kártyát kell cserélni. És ha már az akkumulátornál járunk, azt is meg kell említenem, hogy sokáig bírja. 3G mellett is 4 óra nyüstölés után is felénél járt a használat, de mezei felhasználás mellett is simán kibírja a kettő, két és fél napot az 1500 mAh-ásLi-Ion elem.


Természetesen 3G képes az eszköz (HSDPA 7.2 Mbps, HSUPA 2.9 Mbps), de van benne beépített b/g/n WiFi, hotspot és DLNA-támogatás. Bluetooth 3.0-án is képes kommunikálni, de nem hiányozhat belőle a GPS és az RDS-es rádiós sem. Az akkumulátora tehát erős, a mobilinternete viszont ősöreg és vaku sincs integrálva a fényképezőhöz, mégis jó hardverű lett az LG Sol.

Kapcsoljuk hát be!

A telefon átlagsebességgel kapcsol be, a szokásos LG-s dallam után kéri a Pin kódot és a képernyőfeloldást. Ennek eleget téve csak ezután kezdi el beolvasni a memóriakártyát, ami egy 2 GB-os esetében, ha tele van (és tele volt), legalább fél percet vett igénybe. Ilyenkor jogosan merülhet fel a kérdés, hogy vajon 32 GB esetén vajon meddig indexel?

A kijelző gyönyörű, fekete a fekete, talán kicsit túl vannak húzva a színek, de én nem bánom annyira, napfénynél is viszonylag egész jól látható , csupán annyi bajom volt vele, hogy az összemaszatolt kijelző esetén a napfény megtörik az üvegen és ettől homályos lesz az egész. A szokásos androidos programok mellett azért az LG is ad valamit a készülékbe, így ott van például Smart World, ahol a GooglePlay-hez hasonlóan applikációkat tölthetünk le, vagy a SmartShare, ahol WiFi-nkeresztül kapcsolódhatunk a különböző, hálózatra dugott eszközökre, mint például a Smart TV-re vagy a számítógépünkre és megoszthatjuk a telefon tartalmát.

Amit a készülék használata során tapasztaltam: néha túl lassan reagál az eszköz, legyen szó akár csak egy képernyőfeloldásról vagy a telefonálásról. Nem azt mondom, hogy gyorsabb vagyok egy gépnél, de bizony nem mindig reagál elsőre, amikor fel szeretném oldani a billentyűzárat. A telefon felvételekor és lerakáskor is nehezen veszi be az ujj elhúzását és a lerakó gomb „megnyomását”, és itt érkezünk el az egyetlen felróható negatívumnak: furán pocsékul szól a fülembe a Sol, rossz a hangminőség. A virtuális billentyűzetet tekintve a gombok első ránézésre megfelelően nagynak tűnnek, mégis SMS írásakor és egyéb olyan helyzetekben, amikor gépelni szeretnék valamit, valahogy mindig félreütök.

Még egy dolog, ami nem tetszett,és itt abba is hagyom a Puzsérkodást: a három kis előlapi érintős gomb háttérvilágítása. Szinte pillanatok alatt kikapcsol, és van, hogy a játék hevében akarva-akaratlanul is véletlenül megnyomom valamelyiket vagy félreütök. Állandóan azon izgulok, hogy ne a Home gombot nyomjam meg, hanem a vissza gombot, azaz ne bezárjam az alkalmazást, hanem csak visszább lépjek egyet. Az élet nagy problémái ugye. Mindent összevetve a telefon kijelző 10 pontos, ár/érték arányban kiváló, viszonylag gyors, de a fenti problémák csak igazi használatkor jönnek elő, ezért is tekintek rá másodhegedűsként. Tudom, az iPhone 3G nem mai csirke, kicsit kontaktos, nagyon lassú a 4-es szoftverrel, de nem is várok mást tőle. Viszont a Sol utáni kezdeti vonzalom hamar lecsökkent, miután szembesültem a sutaságaival.

Multimédia

A készülék alapvetően hangos, de a Lumia 710-et nem tudja túlkiabálni. Emellett nincs nagy átmenet a hangerőszabályzó skáláján, egyik pillanatban halk, egyet nyomva már hangos. A zenelejátszásban még mindig hiányolom a hangszínszabályzót a készülékekből, a hozzáadott LG fülhallgató-headset kombónál meg csak jobbat találok a kínai piacon. Nem is értem, mekkora hallójárat kellhet egy ekkora egybe-műanyag hangszórónál.

Nincs vaku, így marad a sötéltség, viszont nappal kiváló az 5 megapixel, makróját imádom, színei erőteljesek. Videóban a 720p-s felbontást is ismeri, kategóriájában egyáltalán nem meglepő, viszont már a telefonon visszajátszva látom, hogy kockásodik a videó, azaz a tömörítés már nem az igazi. Kár érte.

Mondjuk ítéletet

Felemás telefon, az bizonyos. Eleinte L’amourToujoures, de amikor belemélyedünk, rájövünk, hogy ez a készülék, bármennyire is elit, mégis csak egy farkasbőrbe bújt bárány lett. Árban kiváló: 70 ezer forint környékén zsír új, független AMOLED telefont nehéz beszerezni, kár, hogy vannak bizonyos hardveres és szoftveres gyengeségei. Ezek ellenére az LG Sol egyértelműen megéri, jó vétel, az apró hiányosságokat a kijelző, a gyorsaság és az ár simán kompenzálja.

 



Szólj hozzá!

További Mobil tesztek

LG Optimus Sol

  Megjelenés éve: 2011
  Pro:  
  - szép design
  - gyors és erős
  - AMOLED kijelző
  - Gorilla Glass üveg
  - olcsó
  - sokáig bírja
  - nagy kijelző
 
  Kontra:  
  - gyenge hangminőség
  - nincs vaku
  - kockás a videó
  - lassan ébred fel
  - lassú mobilinternet
 
  Méretek:  
  • kijelző mérete: 3.8"
  • kijelző felbontása: 480 x 800"
  • kijelző típusa: Ultra AMOLED"
  • eszköz mérete: 122.5 x 62.5 x 9.8 mm
  • tömeg: 110 gramm
 
  Hardver:  
  • processzor: 1 GHz Scorpion
  • memória: 512 MB
  • háttértár: 2 GB
  • bővíthetőség:  
  • kártya típusa: microSD
  • portok: micro USB , jack out
 
  Multimédia:  
  • kamera felbontás: 5 MP
  • video chat:  
  • video felbontás: 720p
  • FM rádió:  
  • 3D:  
 
  Hálózati adatok:  
  • mobil: GSM 850 / 900 / 1800 / 1900 HSDPA 900 / 2100
  • WiFi: b/g/n
  • Bluetooth: 3.0 A2DP-vel
  • GPS: A-GPS
  • NFC:  
 
  Szoftverek:  
  • op. rendszer: Android 2.3.4 Gingerbread
  • spec. szoftverek: SmartShare, Wi-Fi Cast, Polaris Office, Smart World
 
  Akkumulátor:  
  • gyári adatok: Li-Ion 1500 mAh
  • tapasztalat: 3 nap
 

ÖSSZEHASONLÍTÁS

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés