Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Surface utódján dolgozik a Microsoft

Tablet

A Surface utódján dolgozik a Microsoft

A június végén tartandó Microsoft konferencián bemutatkozhat a cég táblagépeinek következő generációja.

Nem mondhatnánk, hogy átütő sikert aratott a Microsoft nagy reményekkel bemutatott táblagépe a Surface. A két változatban elérhető tablet a magas ár és a  Windows 8 illetve a Windows RT lassú elterjedése miatt sok, az ilyen eszközök iránt egyébként érdeklődő vásárló figyelmét elkerülte. A Microsoft viszont nem az a vállalat, aki feladja, így most újra nekiveselkednek az ügynek, és rövidesen bemutatják a táblagépek következő verzióját. Bár a specifikációkat egyelőre homály fedi, a pletykák szerint 7 vagy 9″-es megjelenítővel érkeznének az újdonságok, a leleplezés pedig a június 26-án rajtoló Build Developer Conference keretében történne meg.

gsmarena_001-10

Valószínű, hogy az új modelleknek már valamennyire könnyebb dolguk lesz, hiszen a szilícium völgyi vállalat folyamatosan egyre több piacra lépett be a Surface eszközökkel, és ezeken a helyeken a későbbi verziókat egy vaskosabb árengedmény segítségével még nagyobb példányszámban tudná eladni.



Szólj hozzá!

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés