Connect with us

Hirdetés

technokrata

Windows 8-cal tökéletesíti a fedélzeti szolgáltatásokat az Emirates

Dotkom

Windows 8-cal tökéletesíti a fedélzeti szolgáltatásokat az Emirates

A frissen megjelent Microsoft operációs rendszer nagyban növeli az utasok komfortérzetét.

Mi volt a közös az Emirates tegnapi Dubai London, Dubai-Hong-Kong és Dubai – New York járatában? Nos, nem csak az, hogy valószínűleg mindegyik Airbus A380-assal üzemelt. Az Emirates vezeti be először a Windows 8- at, s bár némiképp offtopicnak tűnhet a hír, valójában ennek legalább annyi köze van a repüléshez és a fedélzeti szolgáltatásokhoz, mint az informatikához. Minden túlzás nélkül állítható, hogy a Dubai légitársaság e döntése iparágokon átívelő jelentőségű. Az Emirates, a HP és a Microsoft közös fejlesztésének – mármint annak az utaskezelő szoftvernek, amely tegnaptól a járatokon élesben is működik – köszönhetően ugyanis pont azon utasok komfortérzete ugrik egy hatalmasat, akikre az ötcsillagos prémium-légitársaság a leginkább figyel. No meg, a turistaosztályé. Hogy miért?

A Windows8 klassz dolog, néhány hét tapasztalatából mondom, de pusztán azért, mert a legtöbben még nem használjátok, sokan iOS-t használtok (én is közéjük tartozom bizonyos eszközökkel), tehát a Win8 még csak az early adaptor réteg sajátja. Épp Dubaiból írok, ahová egy napja érkeztem, s 12 óra múlva már itt sem leszek, azért, hogy néhány technológiai- és üzleti jellegű előadást, valamint kiscsoportos bemutatót hallgassak meg az új Windows8 rendszerről. Magam lepődtem meg aztán a leginkább, amikor az egyik teremben két makulátlan eleganciájú hölgyet pillantottam meg, az Emirates egyenruhájában, az asztalokon Emirates A380 modellek voltak, s az egyik úriember, aki kezet fogott és bemutatkozott, a légitársaság egyik alelnöke volt. (Ha minden nap efféle meglepetések érnének, egész boldogan kihúznám valahogy a nyári vitorlásszezon-kezdetéig…) Kevin Griffith a hatalmas légitársaságnál minden olyanért felel alelnöki szinten, ami az utaskísérők munkájával kapcsolatos.

A post elején említett három járaton debütált ugyanis élesben az az utaskiszolgálás-támogató szoftver, amely a vezető utaskísérők, a purserek munkáját támogatja. A Windows 8-alapú rendszert a képen látható utaskísérő három óra alatt tanulta meg olyan tökéletesen használni, hogy több, mint fél órán át képes volt demonstrálni a működését, s még a kérdésekre is hiteles, meggyőző választ tudott adni. Amikor a purser az eligazító-szobában készül a járatra, a HP Windows8-as táblagépen már látja, milyen az állás a check-innél: hányan utaznak aznap a járaton, melyik gépet jelölték ki, vannak-e rajta valamilyen apró kényelmi hibák, amit az előző járat óta a technikusok nem tudtak orvosolni, hányan csekkoltak már be, van-e köztük allergiás, mozgáskorlátozott, milyen nemzetiségek (és vallások) képviselői utaznak aznap a gépen, kinek mennyi időbe kerül a csatlakozás az érkezési repülőtéren, s így tovább.

Ezeket az információkat nemcsak tematikusan csoportosítva adja a kezébe a szoftver, pontosabban az app, hanem teljesen up2date állapotban, vagyis, a készülék folyamatosan frissíti az adatokat a földön. Csak néhány koppintás, és az infók előkerülnek. De: a csoportosításon kívül, még azt is tudja, hogy kikeresi a lehetséges problémaforrásokat. Tehát, ha a járat késésben van, és egy utas a csatlakozás elmulasztásával kell, hogy számoljon, felhívják rá a figyelmét, vagy segítenek neki például azzal, hogy előre ültetik, s engedik a leghamarabb kiszállni a gépből. Vagy más: minthogy az emirátusok-béli légitársaság járatain a világ minden nációja utazik, a szoftver jelzi, hogy hol lehet kulturális probléma például az ültetésből: a business osztályon például elkerülik, hogy egy magas rangú arab férfi utasuk mellé közvetlenül ne ültessenek mondjuk egyedülálló fiatal európai nőt. (Talán, ez egy kicsit banális példa volt.)

Az előkészítés másik fázisa, amikor a purser a csapat tagjai között leosztja a feladatokat. Ez a legtöbb légitársaságnál néhány szakmai kritérium mellett arcra szokott volt történni. Ez egy elég neuralgikus kérdés, mert a crew az Emirates széles törzsű gépein húsz fő feletti, s a matematikai valószínűsége annak, hogy ugyanolyan összetételű csapat kétszer egy gépre kerül, az egyenlő a nullával. Vagyis, a purser ebben a rendszerben vizuálisan és gyorsan kérdezheti le, melyik kollégája mit tud, milyen gépeken szolgált, milyen gyakorlata van, satöbbi. Vizuálisan, tehát ez azt is jelenti, hogy a crew tagjairól azonnal fotót is lát, mielőtt találkozott volna velük…

Ha például azt látja, hogy a gépen utazik egy nagyobb japán csoport, neki pedig van egy japánul beszélő embere, arra a szektorra fogja majd beosztani, hogy az utasokkal kommunikálhasson a saját nyelvén, akik ettől talán jobban érzik magukat.

Amikor valamely osztály túl van könyvelve, akkor döntenie kell az upgrade-ről: megnézi az utasokat törzsutas-státuszuk alapján és dönt. Sajnos, néha downgradelni kell, ez esetben azt nézi meg, van-e olyan utas, akit a közelmúltban le kellett tolni a business vagy az első osztályról, nehogy előforduljon, hogy kétszer is megesik vele ez a nem túl kellemes élmény. A törzsutasoknak a rendszer megmutatja az étel-preferenciáját, vagy azt, melyik típusú bor a kedvence: mindezt a korábbi útjai során vezették fel róluk a stewik, s minden további alkalommal igazán hasznos információ. De a szoftver mutatja meg a speciális étel-igényeket, vagy például segít kiválasztani a turista osztályon utazó törzsutasokat.

A hat hónap fejlesztő munkával elkészített app a légitársaság összes háttér-informatikai infrastruktúrájára képes csatlakozni, így az utasnak a legjobb élményt tudják biztosítani, ami csak telik. Nem szólva arról, hogy a háttér-rendszerekbe bekerül egy csomó olyan adat, amelyet a szolgáltatás-fejlesztésben, vagy épp az ügyfélkezelésben tudnak hasznosítani. Mindezt a Windows8 alapú tableten hihetetlen gyorsan tudják betáplálni, vagy lehívni a cég központi rendszerébe/ből. Az Emirates A380-asain már van wifi szolgáltatás, a többi géptípus esetében pedig a kis gépeket a célállomáson csatlakoztatják a netre, ahol azonnal elkezd kommunikálni a légitársaság szerverével. – Minden állomáson, ahová repülünk, van csatlakozásunk a központ szervereihez – mondta Hopkins.

Az Emirates egyébként a kétezres évek elején a világon először vezette be, hogy minden ülésnek volt saját egysége az inflight entertainment systemhez, nemcsak kijelző, hanem doboz is, ráadásul a rendszer tartalmát osztályonként és célállomásonként tudták variálni. A Skytrax szerint az Emirates nemcsak ötcsillagos, de a fedélzeti szórakoztató rendszere a világon a legjobb. Forrás: Egek ura blog



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés