Connect with us
Hirdetés

technokrata

Továbbra is tiltólistán a Samsung

Tablet

Továbbra is tiltólistán a Samsung

Hiába fordult a Samsung a düsseldorfi bírósághoz amiatt, hogy vizsgálja felül korábbi döntését, miszerint a korai cég tabletjeit tilos árusítani Németországban, Johanna Brückner-Hoffmann bírónő helybenhagyta az előző ítéletét.

Az ügy előzményeként az Apple feljelentette a Samsungot szabadalmi jogokkal való visszaélés miatt egy düsseldorfi bíróságnál, mely a kaliforniai cégnek helyt adva egy kivételével minden Uniós országban betilotta a Galaxy tabok forgalmazását (ez a kivétel Hollandia volt). Az ítéleten később enyihítettek és már csak Németországra vonatkozott, de így is kellemetlen helyzetbe került a koreai cég a berlini IFA-n, amikor a hivatalos szervek felszólították, hogy azonnal tüntessék el a standjukról a még meg sem jelent Galaxy Tab 7.7-et is.

Azért tudott az Apple ennyire keresztbetenni a koreai cégnek Németországban, mert a nem szoftver miatt perelték be azt, hanem a formatervezés miatt. Szerintük ugyanis a Galaxy-k minimalista formatervei túlságosan is hasonlítanak az iPad-re, és ezt a düsseldorfi bíróság is így látja a továbbiakban is. A Samsung-Saga itt még nem ért véget, mivel egy holland bíróság is tárgyalja az ügyet, és egyelőre nem ők állnak nyerésre.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/tablet/2011/09/12/tovabbra-is-tiltolistan-a-samsung/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Tablet

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés