Connect with us
Hirdetés

technokrata

Újdonság dömping ezen a héten

Smart home

Újdonság dömping ezen a héten

Nincs új esztendő CES kiállítás nélkül.

Idén január 7. és január 10. között rendezik meg a világ egyik legrangosabb szórakoztató elektronikai vásárát, a Las Vegas-i CES-t (Consumer Electronics Show), melynek kapcsán azonban várhatóam már mától érkeznek a frissebbnél frissebb termékbejelentések.

Idén mintegy 2500 kiállító képviselteti magát a rendezvényen, melynek szervezői mintegy 110 ezer látogatóval számolnak. Tavaly is körülbelül ennyien voltak kíváncsiak a CES-re, a válság előtt időkben, 2007-ben azonban még 144 ezres látogatószámot sikerült regisztrálni. 2010-ben egyébként több mint 330 olyan cég lesz jelen a CES-en, melyek korábban még egyszer sem voltak a kiállítók között.

Néhány kivételtől eltekintve gyakorlatilag mindenki ott lesz a kiállításon, aki csak számít. A kivételek közé sorolható egyébként az Apple, mely jó szokása szerint egy saját maga által szervezett rendezvényen tárja majd a nagyközönség elé a legfrissebb fejlesztéseit, így várhatóan többek közt az iSlate nevezetű tábla számítógépet.

Az idei CES-en várhatóan minden korábbinál több, LED-háttérvilágítású LCD televíziós készülék újdonság lesz jelen, ezenkívül pedig várhatóan a legtöbb gyártó előrukkol majd valamilyen 3D TV-s fejlesztéssel. Ugyancsak itt debütál majd a 3D Blu-ray is, ezenkívül pedig említést érdemelnek a legújabb hordozható számítógépek, a vadonatúj e-book olvasók, illetve a legfrissebb digitális fényképezőgépek. Hamarosan következnek a részletek!



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/ujdonsag-domping-ezen-a-heten/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés