Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kellemes repülést és köszönjük, hogy rágyújtott!

Smart home

Kellemes repülést és köszönjük, hogy rágyújtott!

Néhány éve kaphatóak az elektromos cigaretták, melyek füst helyett vízgőzt állítanak elő és a dohányzás során a szervezetbe jutó káros anyagok közül csupán nikotint tartalmaznak. Elképzelhető, hogy bizonyos tengerentúli járatokon engedélyezni fogják, a cigarettát helyettesítő eszköz használatát.

Az egyik legnagyobb elektronikus cigarettagyártó a SuperSmoker egy meg nem nevezett belga légitársasággal tárgyal és elképzelhető, hogy bizonyos repülőkön engedélyezni fogják az utasoknak, hogy rágyújtsanak az elemes cigikre. A dohányzásról való leszokásra is használható eszköz egy dohány ízesítésű szűrőn keresztül juttat nikotint a szervezetbe, anélkül, hogy dohányfüstöt bocsátana ki, ezért a gyártó szerint nem vonatkoznak rá a repülőkön a dohányzást tiltó szabályok.

Az előző évben háromszázezer elektromos cigarettát értékesítő SuperSmoker szeretné elérni, hogy a legtöbb járaton használni lehessen a termékeit, ezért repülőgépgyártók márciusban megrendezésre kerülő nemzetközi kiállításán, az Aircraft Interiors Expo-n is reklámozza majd a füstmentes cigit. Ennek ellenére, egyelőre valószínűtlen, hogy széles körben engedélyezni fogják a dohányzást a repülőkön. Steve Lott a légitársaságok több mint kilencven százalékát tömörítő Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szóvivője azt nyilatkozta a Wired Magazinnak, hogy a tagjaik nem tárgyalnak a SuperSmoker javaslatairól.

A cég terve nem az első kísérlet arra, hogy újra rá lehessen gyújtani a légi járműveken. Három éve egy német vállalkozás egy olyan légitársaságot szeretett volna alapítani, melynek utasai luxuskörülmények között utazhatnak és dohányozhatnak, az elképzelés azonban nem valósult meg. A cég jelmondata az volt, hogy visszahozzák a repülés luxusát. A hatvanas évek repülőgépeinek utasai ugyanis a vacsora mellé felszolgált bor mellett még nyugodtan elszívhattak egy cigit is.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/kellemes-repulest-es-koszonjuk-hogy-ragyujtott/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés