Connect with us
Hirdetés

technokrata

Belevaló új e-book

Smart home

Belevaló új e-book

Az Asus új könyvolvasója wireless fronton abszolút nem szenved majd hiányt.

A tajvani székhelyű gyártó vadonatúj ebookjáról már rengeteget lehetett hallani az elmúlt időkben, most pedig néhány specifikáció gyártói megerősítést nyert. Ezek szerint az Asus elektronikus könyvolvasó készüléke nem csak UMTS, hanem Wi-Fi, sőt WiMAX kontrollerrel is fel lesz vértezve. Ez utóbbi technológia több 10 kilométeres hatótávval, illetve több 10 Mbit/s-os adatátviteli sebességgel kecsegtet.

Előzetes információink szerint az új Asus e-bookok kétféle változatban érkeznek majd. A kisebb és egyben természetesen olcsóbb verzióban egy 6 colos képátlóval rendelkező e-ink kijelző teljesít szolgálatot, a nagytestvérében pedig egy jelentősen nagyobb, 9 colos display jeleníti majd meg a különböző információkat.

Az Asus semmit sem kíván a véletlenre bízni, így a kereskedelmi forgalmazás megkezdése előtt Tajvanon alapos tesztelésnek veti alá a készülékeket. Amennyiben minden jól megy, akkor a két újdonság valamikor 2010 márciusában bukkan majd fel az európai, illetve amerikai kereskedések polcain. A konkrét árazással kapcsolatban egyelőre nem kívántak nyilatkozni az Asus munkatársai, annyit azonban elárultak, hogy mindkét modell igen versenyképes áron debütál majd.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/smart-home/2011/04/01/belevalo-uj-e-book/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés