Connect with us

Hirdetés

technokrata

A Samsung bemutatta az Internet@tévét

Smart home

A Samsung bemutatta az Internet@tévét

A Consumer Electronics Show-n (CES) a Samsung és a Yahoo közös munkájaként bemutatták az első Internetes televíziót. A Yahoo rendszere nyílt kódolású, úgyhogy több mint valószínű, hogy az elkövetkezendő évben több nagyobb cég is piacra dobja saját készülékeit.

A Samsung új tévéje a nappaliba viszi az Internetet egy új szoláltatás keretein belül, aminek az Internet@TV nevet adták, s melyhez partnercégnek a Yahoo-t választották. A rendszer lényege, hogy a távirányító lehetőséged ad az új hírek megtekintésére, sportesemények online követésére, vagy az időjárás figyelésére.

A rendszer, amit a Yahoo készített nyílt kódolású, így akármelyik másik vállalat kiadhatja a saját neve alatt, módosítások és testreszabások után.  A Samsung a CES-en több eszközt is bemutatott, amik vezeték nélkül tudnak egymással kapcsolatba lépni. – adta hírül a Telegraph.

“Az életforma mára megváltozott. Az érdeklődők nagyon izgatottak, hogy egy 35 inches tévén netezhetnek, mert ehhez hasonlóra eddig nem volt példa.” – mondta Andy Griffiths a Samsung CES vezetője.

A technológiai vállalatok mostanában azon dolgoznak, hogy web alapú alkalmazásokat olyan eszközökbe tudjanak integrálni, ami eddig nem volt jellemző. A televízió mellett a zenelejátszó nethasználata is napirenden van.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés