Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jönnek a robotok!

Smart home

Jönnek a robotok!

A technológia valóban jobbá teszi az életet?

Számtalanszor halljuk, hogy a technológia milyen hatalmas arányban javítja az életminőséget, ami minden egyes alkalommal lenyűgöz minket. Akárcsak a DEXMART projekt keretében megszülető Justine, aki elég agilis és pontos ahhoz, hogy mondjuk, elkészítsen egy csésze feketét. Persze instant kávéporból.

A Nápolyi Egyetem professzora, Bruno Siciliano, aki egyben a DEXMART feje is, úgy látja, hogy eljött a hétköznapi robotok ideje. Az egy karral ellátott robotok már bizonyítottak, például az autógyártásban, ám a kétkarúak forradalmasíthatják az életünket, mégpedig 15 éven belül. „Szeretnénk olyan, két karral működő rendszert kifejleszteni, amely a felszerelt szenzoroknak köszönhetően tudatában van környezetének és tevékenységének térbeli kiterjedésével.”

A tudóscsapat reméli, hogy a kávékészítés még csak a kezdet, és kutatásaik nemsokára olyan robotokat eredményeznek, akik jól mozognak, könnyen bánnak a tárgyakkal, olyan speciális környezetekben is, mint amilyen egy ember otthona.

A projektet jórészt az Európai Unió finanszírozza, és Olaszország ad neki otthont.



Szólj hozzá!

További Smart home

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés