Dotkom
Megjelent az Office 2013
Amellett, hogy meg is vehetjük magunknak, a Microsoft feltalálta a CS6-ot.
Tegnap a Microsoft kiadta irodai szoftvercsomagjának legújabb generációját, az Office 2013-at. A beszerzése nem olyan egyszerű, ugyanis nincs belőle DVD-s verzió, a boltban a polcról levéve tulajdonképpen csak egy kódot vásárolunk meg, az Office-t a Microsoft szerveréről kell letölteni. De ebben az esetben csak egy hagyományos irodai szoftvercsomagról van szó, mely egyetlen gépre és egyetlen licensszel rendelkezik.
De a Microsoft emellett felismerte, hogy egyáltalán nem hülyeség az, amit az Adobe kitalált a Creative Suite 6 esetében, ugyanis a CS6 esetében havidíjas szolgáltatást is indított, minekután nem kell véglegesen megvenni a programcsomagot vagy a komponenseket, elég, ha csak előfizetnek rájuk. Így az Adobe a CS6-tal folyamatos bevételre tehet szert. Na, ez megtetszett a Microsoftnak is, így az Office 2013-ra akár havidíjasan is elő lehet fizetni, csakhogy még valami pluszt is hozzátettek. Az előfizetés mellé jár egy extra 20 GB-os SkyDrive tárhely is, ahonnan bármikor és főként bárhonnan elérhetőek a dokumentumaink és havonta egy óra Skype VoIP telefonálást is kapunk a világ bármely pontjára (majdnem, „csak” 41 országba), bármelyik hálózatába, bármelyik telefonkészülékére.
Plusz, az előfizetés az Office 365 Home Premium esetén öt számítógépre szól, mindössze havi 3000 ezer forintért. Az ár még alacsonyabb, ha egy évet előre kifizetünk, ekkor ugyanis a 36 ezer helyett csak 30 ezret kell kiperkálnunk. Ha ragaszkodunk a hagyományos, egygépes Office 2013-hoz, akkor otthoni felhasználóként a Home Premium 42 ezer forintba kerül. Csak úgy mellékesen a kisvállalati ügyfelek részére az Office 80 ezer forint, a prémium verzió pedig 160 ezer forint.
Az Office 365 Otthoni prémium 2013. január 29-étől a világ 162 piacán, 21 nyelven válik elérhetővé, s az alábbiakat tartalmazza:
– A legújabb Office alkalmazások: Word, Excel, PowerPoint, OneNote, Outlook, Publisher és Access
– Egy előfizetéssel lefedhető egy teljes háztartás, hiszen az új Office öt különböző eszközre telepíthető, beleértve a Windows-t futtató táblagépeket, PC-ket és Mac számítógépeket.
– Office on Demand szolgáltatás: az előfizetők a világ bármely internetkapcsolattal rendelkező számítógépére letölthetik megszokott otthoni Office-környezetüket.
– A már meglévő Microsoft azonosítóval ingyenesen járó 7 gigabájton felül további 20 gigabájt SkyDrive tárhely.
– 60 perc Skype-hívás havonta bármely vezetékes telefonra szerte a világon.
– Minden jövőbeli Office-frissítés, így mindig a legújabb technológia áll a felhasználók rendelkezésére az előfizetés tartama alatt.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/laptop/2013/01/30/megjelent-az-office-2013/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]







