Connect with us

Hirdetés

technokrata

Canon Ecosystem – minden képben ott lehet

Kamera

Canon Ecosystem – minden képben ott lehet

Canon Ecosystem – minden képben ott lehet

Idén márciusban ünnepli a cserélhető objektíves fényképezőgépeket, és a rengeteg kompatibilis kiegészítőt is magában foglaló EOS-rendszer debütálásának harmincadik évfordulóját a Canon.

Ennek alkalmából a vállalat egy családias hangulatú közös ünnepségen mutatta be, az idén bejelentett EOS 77D, 800D és EOS M6 fényképezőgépeket, illetve azt a koncepciót, mellyel a cég hozzájárul a képek elkészítéséhez, tárolásához, visszanézéséhez és megosztásához, vagyis egy fotó teljes életciklusához.

30 éve a tökéletes képekért

Az EOS-rendszer első tagjai az 1987 márciusában piacra került EOS 650 típusjelzésű tükörreflexes (SLR) filmes fényképezőgép, és az azzal kompatibilis EF objektívek voltak. A név nem más, mint az „Electro Optical System”, vagyis az elektrooptikai rendszer rövidítése, amely az angol írásmódban azonos Éósszal, aki a görög mitológiában a hajnal istennője.

Harminc évvel korábbi bemutatásakor az EOS-rendszer legfontosabb újítása az volt, hogy az ezzel kompatibilis fényképezőgépek kizárólag elektronikus, nem pedig mechanikus úton vezérelték az objektívek fókuszát. E kialakítás révén a lencséket mozgató motorokat már az objektívbe is be lehetett építeni, ami mára széles körben alkalmazott gyakorlattá vált a teljes iparágban.

Minden képnek van egy története.

Minden képnek megvan a maga története. Ahogyan készült, amit mutat, vagy amire emlékeztet. Ha valaki elkészít egy képet, akkor azzal mindig mondani akar valamit: bemutatni a kreativitását, egy helyzetet, élményt, vagy csak egy el akar raktározni egy szép emléket. De minden képnek van egy utóélete is: szerkesztjük, javítjuk, filterezzük, alakítjuk, tároljuk, megosztjuk, nyomtatjuk, fotókönyvbe helyezzük. És minden fotó elkészítése lehet egy jó lecke is: amikor valaki kommentben odaírja, hogy mit lehetne másképp, jobban, szebben, érdekesebben; vagy lehet akár önbizalomépítés eszköze is, ha sokan megdicsérik a képet.

Támogatás egy kép életének minden fázisában

A Canon eszközeivel évtizedek óta segít a tökéletes képek elkészítésében és kinyomtatásában. A vállalat minden alkalmazottja pontosan tuja, hogy azok a történetek, melyeket képekkel mesélünk el, rendkívül fontosak, mind a kép készítőjének, mind pedig befogadójának. Ezért is támogatja a Canon évek óta Magyar Sajtófotó és a World Press Photo kiállításokat a fotók nyomtatásával.

2017-től viszont – az iparágban egyedülálló módon – a fényképek elkészítésén és nyomtatásán túl, a fotók életének minden szakaszában tudunk támogatást adni a „képíróknak”.

A Camera Connect alkalmazással wi-fin keresztül egy mobil telefonról is el tudjuk sütni a fényképezőgépet, illetve fotókat tudunk átmásolni mobil eszközünkre.

A Canon Photo Companion applikáció abban segít, hogy ha valaki fejleszteni szeretné a fotós tudását, akkor egyszerű feladatok végrehajtásával a legtöbbet tudja kihozni a fényképezőgépéből. Az alkalmazás EOS 1200D, 1300D, 100D, 700D, 750D, 760D, 80D, 7D Mark II, EOS M3 és M10 gépek kezeléséhez ad modellre bontott tanácsokat, mintaképeket, és végrehajtható feladatokat, de a belekerülő gépek száma folyamatosan növekszik.

LifeCake: időutazás a szülőknek – egy olyan biztonságos fotótároló, illetve -megosztó eszköz, mellyel a családi fotóalbum csak azokhoz jut el, akiknek valóban szeretnénk azt megmutatni. Az alkalmazással végig kísérhető ahogy a gyerekek felnőnek, a feltöltött képek mellett látjuk, hogy a gyermek az adott fotón pontosan mennyi idős, a képek kommentelhetőek, megoszthatóak. Az alkalmazásból közvetlenül lehet nyomtatni, vagy fotókönyvet illetve posztert, naptárat, igény szerint mobiltelefon tokot rendelni. Ugyan ez az alkalmazás egyelőre még csak angol nyelven érhető el, de a benne szereplő könnyen értelmezhető ikonoknak köszönhetően nincs szükség nyelvtudásra a használatához.

Az Irista ugyancsak tárhelyként üzemel. Ezen az oldalon – akár csak a LifeCake esetében – a képeinket eredeti felbontásban tudjuk tárolni egy reklámmentes környezetben és csak azok férhetnek hozzá az egyes képekhez, akiknek erre feljogosítást adunk, azaz elküldjük a képek linkjét. Az Iristán könnyen megtalálhatóak a korábbi fotók, hiszen azokat a program időrendbe teszi, illetve szűrhetünk géptípusra (telefonra is) vagy objektívre is. A képeket természetesen fel lehet tölteni tömörítettelen formában is. Nagyon fontos, hogy ennek a két platformnak az esetében a képek szerzői joga mindig a készítőnél marad.

A képek nyomtatásának az egyik kedvelt formája a fotókönyvek készítése. A Canon Dreamlabo 5000 gépén készülő hdbook minden képzeletet felülmúló minőségben őrzi meg az emlékeket az utókor számára. A gyönyörű képek mellett a különleges kötészeti munkának köszönhetően a lapok teljesen kihajthatóak, így a képek egyetlen részletét sem takarja el a hajtás. Az Iristán és a LifeCake-en tárolt fotókból mindössze pár kattintással nagyon egyszerűen készíthető el a személyre szabott hdbook,

A fotók elkészítésen után tehát a Camera Connect, a Canon Photo Companion, a Lifecake, az Irista és végül kezünkbe véve a hdbook az, ami teljessé teszi a Canon élményt.

További Kamera

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés