Connect with us

technokrata

Egyszerűen túlterhelődtek London hálózatai

Dotkom

Egyszerűen túlterhelődtek London hálózatai

A mobilhálózatok gyengesége miatt veszélybe kerülhet az olimpiai közvetítés. Nemhiába, ez az első igazi okostelefonos Olimpia.

Meglepő dologgal kellett szembesülniük azoknak a londoni olimpián szurkolóknak, akik a népszerű szolgáltatást használták nemrégiben.

A televíziós társaságok képviselői ugyanis arra kérték a rajongókat, hogy próbáljanak meg kevesebbet tweetelni vagy Facebook üzenetet posztolni az éppen aktuális eseményekről, ugyanis nem bírja a hálózat, így nem tudnak megfelelően közvetíteni. Történt ugyanis, hogy egy szombati biciklis verseny közvetítése kellős közepén egyszer csak nem voltak képesek a bringákon lévő információkat fogadni a társaságok közvetítő autói, ugyanis azok a hálózat túlterhelődése miatt egyszerűen nem érkeztek meg. A nemzetközi olimpiai egyesület szóvivője reagált az eseményekre: ” Nem szeretnénk senkit korlátozni, ha el akar valamit küldeni, elküldheti, de kérjük gondolja át, hogy tényleg jelentőséggel bír-e az üzenet”. A 2016-os Rio de Janeiro -ban tartandó Olimpián már lehetőleg nem lesz ilyen probléma.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
xperia

SmartPhone

A Sony bemutatja az Xperia 5 II-t

2020. szeptember 18. péntek
panasonic RZ S500W füllhallgató
honor

SmartPhone

A Honor 9X Pro már elérhető Magyarországon

2020. szeptember 16. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin