Connect with us
Hirdetés

technokrata

Kínában az okostelefon az elsőszámú internetforrás

Dotkom

Kínában az okostelefon az elsőszámú internetforrás

A kínai kormány tanulmánya szerint ma már többet böngészik okostelefonon a lakosság, mint hagyományos módon. Persze csak aki megengedheti magának.

Átvette a hatalmat az okostelefon Kínában, az emberek nagytöbbsége ma már ezeken a kis eszközökön keresztül csatlakoznak a világhálóra. És bár zömmel GPRS-en keresztül, ez nem von le semmit a tanulmány eredményeiből (ugyanis a sok olcsó kínai okostelefon egyszerűen nem támogatja a 3G-s hálózatokat). A kínai Internethálózat Információs Központ által közzétett tanulmány szerint 538 millió állampolgárnak, vagyis a lakosság 40%-ának van internetes hozzáférése a világhálóhoz. Az 538 millióból pedig 388 millió mobilról is neteznek rendszeresen, míg PC-ről csak 380 millióan (nem kell összeadni a két számot, ugyanis van átfedés a két tábor között, vagyis van, aki mindkét módon használja az internetet, láttunk már ilyet). A mikroblogok is népszerűek a kínai emberek közt, 43.8%-uk mobilról lép be és posztolja a hétköznapjait szorgosan.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/kutyuk/2012/07/20/kinaban-az-okostelefon-az-elsoszamu-internetforras/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés