Connect with us

Hirdetés

technokrata

LGPL licensz alatt jön ki a Qt első verziója a Nokiától

Kütyük

LGPL licensz alatt jön ki a Qt első verziója a Nokiától

A platformközi interfész keretrendszer népszerűsítését elősegítendő a Nokia egy negyedik licencet, az LGPL-t használja a Qt legújabb verziójának terjesztéséhez.

A Qt 4.5-ös verziója márciusban lesz elérhető, a Lesser GNU Public Licence 2.1 (LGPL) alatt, de megmaradnak a General Public Licence (GPL) korábbi verziói (kettes és hármas) és a kereskedelmi licenc is.

A cél, hogy megnyerjék partnereiket egy kereskedelem-barát (de nem céghez kötött) licenccel, elérhetővé téve ezáltal a tavaly, a Qt-t kifejlesztő Trolltech bekebelezésével a Nokia birtokába jutott keretrendszert.

Sebastian Nystrom, a Nokia Qt-ért felelős alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a Qt 4.5 az első nagyobb kibocsátás, amióta a Qt az övék. Az interfészek és készülékek fejlesztésére használható platformközi toolkit és keretrendszer nagyobb mértékben támogatja a WebKit nyílt forráskódú projektet, aminek segítségével a böngészők nagyobb teljesítménnyel futtathatnak HTML és JavaScript kódokat. A 4.5-ös verzió kiváló időben jelent meg ahhoz, hogy felfuttassa a Qt-t – mondta.

Véleménye szerint az LGPL vonzó lehet olyan cégek számára, akik nyílt forráskód alapján szeretnének fejleszteni, anélkül, hogy a GPL-re kellene előfizetniük, miközben az egy céghez való láncolást is kikerülhetik, ami egyébként a Qt kereskedelmi licencében benne van.

A Qt egy népszerű fejlesztői framework amit a Nokia szeretne még jobban elterjeszteni. Egy olyan mobil és asztali alkalmazásokon átívelő rendszerré szeretné tenni, ami lehetővé teszi, hogy egyazon fejlesztő rendszer alkalmazásával – és az abból származó közös kóddal – több platformra is lehessen fejleszteni.

A Qt már most is támogatja a Linuxot, a Windowst és az OS X-t az asztali operációs rendszerek közül, és az OpenMoko ASU-ját, a Nokia Maemo-ját és Internet Tablet-jét a mobil platformok közül. Már most megtalálható a KDE környezetben, az Opera böngészőben, a Google Earthben, a Skypeban, és az Adobe Photoshop Albumában.

Ahhoz azonban nem fér kétség, hogy a Nokia még ennél is többet akar, egy olyan rendszert vizionál, ahol az úgynevezett “rich internet applications (RIA)”, azaz sokoldalú internet-alkalmazások módositás nélkül futtathatók asztali és mobil rendszereken egyaránt. Ilyesmin dolgozik az Adobe Systems is az AIR-el az Open Screen Project-en keresztül, és a Microsoftot is érdekli a RIA, ezt mutatja legalábbis a Silverlight nevű, böngésző alapú médialejátszó fejlesztése.

Tavaly a Nokia kiadott egy fejlesztői verziót a Qt-ből, amit az S60-as készülékeken lehetett használni. A hivatalos “Qt for S60” a második negyedévtől lesz elérhető.

A Symbian növekedése azonban lelassult, miközben a fejlesztők az iPhoneért is a Linux mobilverziójáért lelkesednek. A Nokia tavaly jelentette be – miután kivásárolta az eddigi Symbian részvényeseket, hogy átvegye az irányítást az operációs rendszer fölött -, hogy a Symbiant nyílt forráskódúvá alakítja.

Ennek fényében érthető a Nokia azon döntése, hogy a Qt-t új licenc alapján is elérhetővé teszi, ugyanis az általa biztosított szabadság olyan jövendőbeli partnerek számára is vonzóvá teheti a platform használatát, és ezzel a Nokia és Qt által alkotott ökoszisztémába való belépést, amelyeket eddig visszatartottak a szigorúbb szabályozások.

Lehetnek akár S60 fejlesztők, általános Qt-felhasználók, vagy akik olyan alkalmazásokat terveznek és fejlesztenek, amelyek mind asztali és mobilkörnyezetben használhatóak, a Nokia mindenben partnerük lehet.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés