Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az okostelefonok navigálnak minket

Kütyük

Az okostelefonok navigálnak minket

Az elmúlt három év áttörést hozott a navigációs eszközök világában: a korábban csak navigáció céljára használt pda-eszközök helyét fokozatosan elkezdték átvenni az okostelefonok. 2010 szeptemberében a magyar lakosság már 1,5 millió navigációra is képes okostelefont birtokolt, így tér nyílik a helymeghatározásra építő szolgáltatások terjedésének – derül ki a GKIeNET-T-Mobile Jelentés az internetgazdaságról kutatásából.

A beépített gps-vevő segítségével a készülékek messze többek lettek egy navigációra alkalmassá tett telefonnál. A használt alkalmazások képesek a helyzetünket ismerve lokalizált információval ellátni minket, mint például hol van a közelben étterem vagy kávézó, az éppen aktuális tartózkodási helyünket pedig bármikor megoszthatjuk másokkal is, valamelyik közösségi oldalon keresztül. Léteznek olyan közösségi alkalmazások is, melyek segítségével bejelentkezhetünk az adott helyszínre, bejelentkezéseinkkel pedig pontokat gyűjthetünk és azokat egyre több étteremben, kávézóban, üzletben értékes kedvezményekre is válthatjuk. Ha pedig már kiválasztottuk az úti célunkat, igénybe vehetjük valamelyik, általunk tetszőlegesen kiválasztott, pontról pontra navigáló alkalmazást.

A ComScore piacelemző cég szakértői szerint 2009-ben 68 százalékkal emelkedett azoknak a felhasználóknak a száma a brit, francia, német, spanyol és olasz piacokon, akik már nem külön gps-navigátort, hanem mobiltelefonjukat használják az autóval való tájékozódásra. A cég szerint az öt országban mintegy 21,1 millióan használnak mobiltelefonos navigációt: ez a szám 700 ezerrel több, mint ahányan 2008-ban és 2009-ben gps-navigációs eszközt vásároltak összesen. Az előrejelzés szerint a következő években megduplázódik a piac és az ingyenesség miatt a többi EU-s ország is hamar felzárkózik, így Európában 2014-re várhatóan 55-60 milliósra duzzadhat a mobil navigációs piac. Egy másik kutatócég, a Juniper Research előrejelzése szerint pedig világviszonylatban 2014-re 1,5 milliárd mobil felhasználó veszi majd igénybe a helymeghatározás alapú szolgáltatásokat.



Szólj hozzá!

További Kütyük

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés