A T-Mobile előfizetői számára Budapesten a Centrum Parkoló Kft. által üzemeltetett fizetőparkolási zónákban (az I., II., VI., VII., VIII., XI. és XII. kerületekben) nyártól jelentősen egyszerűsödik a parkolási díj megfizetése. A mobiltelefonos parkolási díjfizetés előnye, hogy mellőzhető az aprópénz vagy a parkolóóra keresgélése. Emellett a parkolójegy nem jár le, hiszen parkolás kezdetét és végét az ügyfél mobiltelefonjával jelzi, a szükséges díj az egyenlegből ennek alapján kerül levonásra. A parkolási egyenleg júniustól a T-Mobile Mobil Vásárlás szolgáltatásának keretében SMS-ben is feltölthető lesz.
Kezdetben 3300 forinttal tölthető fel a parkolási egyenleg, amelyből 3.000 forint fordítható mobilparkolásra. A Centrum Parkoló Kft-nél előzetes szerződés alapján vezetett egyenleg egyszerűen feltölthető a hagyományos megoldások mellett mobiltelefonon is. Elegendő elküldeni a 3300-as számot a 30/4444-222-es telefonszámra, majd az érkező és a vásárlást összegző üzenetet jóváhagyni. A T-Mobile előfizetéses ügyfelei meghatározott összegig havi számlájukkal utólag, ezen felül vagy Domino kártyásként elektronikus úton feltölthető m-com egyenlegükből növelhetik a parkolásra szolgáló keretet.
A T-Mobile ügyfelei mobiltelefonjukat az élet egyre több területén elektronikus pénztárcaként használhatják. Telefonjukkal számlájuk vagy m-com egyenlegük terhére vásárolhatnak mozijegyet, virágcsokrot, ajándéktárgyakat, videokazettát, DVD-t vagy parkolójegyet. Szintén mobillal kezdeményezhetik utasbiztosítás megkötését, apróhirdetés feladását, újság előfizetést vagy a netQuick feltöltést. A kör hamarosan tovább bővül, a Mobil Vásárlás keretében a piacvezető mobilcég idén számos további, a kényelmesebb vásárlást segítő újdonsággal szolgál majd.
A T-Mobile előfizetői havonta 6.000, előfizetéses Aranykártyás ügyfelei 15.000, előfizetéses Platinakártyás ügyfelei 20.000 forint erejéig vásárolhatnak számlájuk terhére, ezen összeg felett az m-com egyenleg használható.