Connect with us

Hirdetés

technokrata

PET palackból 3D nyomtatószál és felnőtt szörp a Brancs tőkegyűjtő portál első nagy dobásai

PET

Startup

PET palackból 3D nyomtatószál és felnőtt szörp a Brancs tőkegyűjtő portál első nagy dobásai

PET palackból 3D nyomtatószál és felnőtt szörp a Brancs tőkegyűjtő portál első nagy dobásai

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek: egy nemzetközi kiugrás előtt álló magyar találmány, amely újrahasznosított PET palackokból készít nyomtatószálat, és az első hazai felnőtt szörp, amely az áfonyás íz mellé alkoholos “cselt” is bevet.

A Kickstarternek és az Indiegogonak hála a jutalom alapú közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű és május második felében megérkezett Magyarországra is. A Brancs az első hazai közönségre szabott online piactér, ahol az ország legfrissebb innovációit, termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeit közösségi finanszírozással valósítják meg, azaz az első vásárlóknak köszönhetően tud piacra lépni az adott vállalkozás vagy projekt.

A közösségi finanszírozási oldalon a “celeb-Cápák” helyett maguk a Brancsközösség.hu honlapra látogató vásárlók szavaztak például bizalmat a 3D nyomtató alapanyag újrahasznosításnak, a magyar egyetemisták által kifejlesztett, nemzetközi kiugrás előtt álló Refilamer gépnek.

Mellettük az első hazai felnőtt szörp új ízének gyártási költségeire is összejött a közösségi finanszírozás, így akár már az is az idei nyári buliszezon sztárja lehet.

A kampányok még két hétig futnak – s mivel esetükben már összegyűlt a megvalósításhoz szükséges összeg 100%-a, így biztosan teljesülnek is-, így a hátralévő néhány napban még beszálló vásárlók is garantáltan az elsők között kapják meg ezeket a termékeket. Sőt, ezeken kívül is több olyan kampány is van, amelyek napokon belül elérheti céljukat a platformon.

A Refilamer hazai fejlesztésű innováció lényege, hogy az egyre népszerűbb 3D nyomtatók – Magyarországon is már 10 ezres nagyságrendű a használata – alapanyaga, a filament nagyon drága. Ehhez Kiri Hunor és mérnök-egyetemista csapata egy PET-palackból filamentet gyártó gépet fejlesztettek ki, amelyre már a Szilícium-völgyben is felkapták a fejüket. A gép több mint 90%-kal csökkenti az alapanyag előállítási költségét, sőt a környezettudatosság sem elhanyagolható szempont. A projektet a Brancson előfinanszírozó első 30-40 tudatos vásárló pedig elsőként jut hozzá már idén ősszel a termékhez.

A Cseles alkoholos szörp szintén hazai fiatalok találmánya, az első hazai felnőtt szörp áfonyás első adagjának legyártását az íz első közel 150 vásárlója tette lehetővé. A vegyészmérnök Marton Bálint és a gépészmérnök Varga Dávid már a kampány lezárultát követően, még a nyár folyamán kiszállítják a különleges nedűt az első szerencsés vásárlóknak.

Hogyan működik a közösségi finanszírozás?

Az ötletgazdák a leendő vásárlóikkal – azaz a közösség erejével – gyűjtik össze a kampányok megvalósításához szükséges tőkét.

A Brancs közösséghez bárki csatlakozhat ötletgazdaként vagy vásárlóként is. A platform a profitra épülő projektek mellett jótékony célokat is támogat, így van lehetőség arra is, hogy fontos társadalmi ügyek kapjanak nagyobb visszhangot.

A projektek vásárlói biztonságban érezhetik magukat, hiszen a külföldi minta szerint alkalmazott “mindent vagy semmit” elv alapján egy kampány csak abban az esetben tekinthető sikeresnek, ha az adott kampány időszakon belül elérte a kitűzött célösszeget. Ha ez nem teljesül, a vásárlók visszakapják a befizetett összeget, de dönthetnek akár úgy is, hogy ezzel egy másik kampányt támogatnak.

További Startup

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés