Connect with us

Hirdetés

technokrata

Óriási veszélyben vannak a vállalkozások

Dotkom

Óriási veszélyben vannak a vállalkozások

Óriási veszélyben vannak a vállalkozások

Az év kibertörténete: 40 másodpercenként éri támadás a vállalkozásokat

2016-ban háromszorosára nőtt a zsarolóprogramok általi támadások száma a vállalatok ellen, ami azt jelenti, hogy míg januárban 2 percenként észleltek támadást, addig októberben már 40 másodpercenként következett be, eközben az egyéni felhasználók elleni támadásokat év elején 20 másodpercenként, míg a harmadik negyedévben már 10 másodpercenként regisztrálták. Több mint 62 új zsarolóprogram-család mutatkozott be az év során és a fenyegetés mértékének növekedése annyira agresszív, hogy a Kaspersky Lab idei fő témájának választotta a zsarolóprogramokat.

„Az év kibertörténete” jelentés része a Kaspersky Lab éves „Kaspersky Biztonsági Jelentés” című vizsgálatának, amely elemzi 2016 fő kiberveszélyeit és adatait, majd ez alapján megjósolja, mi várható 2017-ben. Idén többek között kiderült, hogy milyen üzleti modellt használnak azok a bűnözők, akik nem rendelkeznek a megfelelő képességekkel, erőforrással, avagy hajlandósággal, hogy maguk fejlesszenek saját programot. A megállapodás szerint a kódolók felajánlják rosszindulatú terméküket igény szerinti felhasználásra, értékesítik az egyedileg módosított változatokat az ügyfeleknek, akik majd szétszórják az interneten vagy spamként továbbküldik, és jutalékot fizetnek az alkotóknak – a fő pénzügyi kedvezményezettnek.

blockhackvirus

“A hagyományos leányvállalati üzleti modell úgy tűnik, ugyanolyan hatékonyan működik zsarolóprogramok esetén, mint egyéb kártékony programoknál. Az áldozatok gyakran fizetnek, így a pénz tartja életben a rendszert. Ez odáig vezetett, hogy szinte elkerülhetetlen, hogy naponta jelenjen meg új zsarolóvírus. ” – mondta Fedor Sinitsyn, a Kaspersky Lab vezető rosszindulatú-program elemzője.

A zsarolóprogramok evolúciója 2016-ban

Miközben 2016-ban a zsarolóprogramok tovább tomboltak az egész világon, egyre kifinomultabbá és változatosabbá váltak és olyan mértékben erősödtek, hogy képesek visszatartani az egyéni felhasználók és vállalatok adatait és eszközeit.

  • A vállalatok elleni támadások száma jelentős mértékben nőtt. A Kaspersky Lab kutatása alapján világszerteminden ötödik vállalkozást ért zsarolóprogramok általi támadás, és minden ötödik kisebb vállalkozás soha nem kapta vissza a blokkolt fájlokat, annak ellenére, hogy kifizették a zsarolók által meghatározott összeget.
  • Egyes ágazatokban nagyobb erősségű támadásokat észleltek, mint máshol, de a kutatások azt mutatják, hogy nincs alacsony kockázatú szektor: a legnagyobb arányú támadást az oktatási szférában (23%), míg a legalacsonyabbat a kiskereskedelemben és a szabadidős szolgáltatásoknál (16%) tapasztaltak.
  • “Oktatási” zsarolóprogramok, amelyeket azért fejlesztettek ki, hogy a rendszergazdák lehetőséget kapjanak a zsarolóvírusok szimulálására, azonban a kiberbűnözök ezt gyorsan és könyörtelenül kihasználták, majd ez vezetett többek között aDed_Cryptor és Fantom nevű kártékony programok megszületéséhez.
  • Idén először új megközelítéseket érzékelhettünk a zsarolóprogramok támadásaiban, mint például a merevlemez titkosítás, ahol a támadó blokkolja vagy titkosítja a hozzáférést nemcsak egy-két fájlhoz, hanem mindhez egyszerre –például a Petya nevű trójai . A Dcryptor vagy más néven Mamba nevű program egy lépéssel még ennél is tovább ment: lezárta a teljes merevlemezt egy brutális jelszóval.
  • A Shade nevű zsarolóprogram bizonyította, hogy az új kártékony programok már képesek egyedi változtatásokra, ha például az áldozat fertőzött számítógépén pénzügyi szolgáltatásokat észlelt, akkor nem titkosította a fájlokat, hanem kémprogramot telepített a gépre és így nyert ki felhasználható adatokat.
  • Feltűnő növekedés tapasztalható az alacsony minőségű kártékony programoknál:az egyszerű trójai zsarolóprogramok szoftveres hibákkal és hanyag váltságdíj utasításokkal növeli a valószínűségét annak, hogy az áldozatok soha nem kapják vissza az adataikat.

zsarolovirus

Szerencsére idén az is kiderült, hogy a szegmens különböző résztvevői egyesítik erőiket a kibercsapdák elleni harcban. A No More Ransom projekt júliusban indult és összefogta a bűnüldöző szerveket valamint a biztonsági cégeket, hogy leleplezzék és megzavarják a nagy zsarolóprogram-családokat, támogassák az egyéni felhasználókat adataik visszaszerzésében, és aláássák a bűnözők jövedelmező üzleti modellét.

A Kaspersky Lab legújabb termékei a kisebb vállalkozások számára kiegészültek anti-vírus funkcióval . Ezen kívül egy új, ingyenes anti-vírus eszköz elérhető minden vállalkozásnak valamint letölthető és használható, függetlenül attól, hogy milyen biztonsági megoldást használnak.

A teljes jelentés szövege a “2016-os Kaspersky Biztonsági Jelentés – Az év kibertörténete: A zsarolóprogramok forradalma” elolvasható itt.

 

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés