Connect with us

technokrata

Az Apple a billentyűzetet is forradalmasítaná

Dotkom

Az Apple a billentyűzetet is forradalmasítaná

Kijelzőt raknak a Mac-ek billentyűzetébe a kaliforniai gyártó.

Az Apple Mac eszközeit az elmúlt években több kritika érte, amiért az iPhone-hoz vagy az Apple Watch-hoz képest igen kevés innovációval rendelkeznek. A legújabb információk alapján azért nem mondott le teljesen a területről a kaliforniai gyártó, sőt, már javában fejlesztik az új, MacBook Pro családot.

A sorozat egyik legnagyobb különlegessége a vékony kialakítás mellett a billentyűzet felett megjelenő OLED-értesítősáv lehet, amely az adott programnak megfelelően változó üzeneteket jelenítene meg. Ez azonban még messze nem a vég, pletykák szerint ugyanis az Apple a billentyűket is “kijelzőkké” változtatná.

macbillentyuzet

Több forrás szerint ugyanis az Apple a Sonder Designnal tárgyal, hogy licenszelhessék a német gyártó e-tinta technológiáját, amelynek köszönhetően az egyes billentyűk tetején egy ilyen kijelző foglalna helyet. Ezek pedig vagy előre konfigurált, vagy az adott program által megadott ábrákat jelenítenének meg. Ez különösen a grafikusok számára lenne hasznos, hiszen így minden egyes program gyorsbillentyűit elérhetnék, anélkül, hogy fejben kellene tartani az összes konfigurációt. Ez a technológia azonban valószínűleg csak a jövőben jelenhet meg az Apple eszközein, az idei MacBook Pro családnál még hiába számítunk rá.

Forrás: PC World



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

galaxy

SmartWatch

Bemutatkozik a Samsung Galaxy Watch3 Titanium

2020. szeptember 19. szombat
apple
xperia

SmartPhone

A Sony bemutatja az Xperia 5 II-t

2020. szeptember 18. péntek
panasonic RZ S500W füllhallgató
honor

SmartPhone

A Honor 9X Pro már elérhető Magyarországon

2020. szeptember 16. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki Magazin