Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kitiltották a repülőkről a Samsung zászlóshajóját

Dotkom

Kitiltották a repülőkről a Samsung zászlóshajóját

Nem engedik fel a Note 7-eseket az égbe.

Az már nem is kérdés, hogy az év egyik legnagyobb telekommunikációs visszahívása a Samsung nevéhez fűződik. A kigyulladó Galaxy Note 7-esekkel alaposan megégette magát a Samsung, épp ezért a dél-koreai gyártó minden erejével azon van, hogy a lehető leggyorsabban levezényeljék a visszahívást. Igen ám, de vannak olyanok, akik továbbra is ragaszkodnak a veszélyesnek minősített készülékeikhez, ezért még most is használják azokat.

note7

Nos, egy most egy újabb szög került a telefon koporsójába, hiszen az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi légügyi hivatala október 15-étől megtiltotta a repülőgépeken a telefon szállítását, azaz nemcsak, hogy az utastérben, de még bőröndben, a poggyásztérben sem tartózkodhat egy Note 7-es. Szinte biztos, hogy ezt a gyakorlatot később a többi országban is átveszik majd, így esélytelen lesz repülőre ülni egy ilyen készülékkel. Reméljük, hogy ez a korlátozás már elég erős ahhoz, hogy még több felhasználó kicserélje a telefonját. A Samsung ehhez minden segítséget megad, erről itt olvashatsz bővebben.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés