Connect with us

Hirdetés

technokrata

Rendkívül fontos kezdeményezést indít a BT

Dotkom

Rendkívül fontos kezdeményezést indít a BT

A cél az informatikai vezetők szerepének erősítése.

A BT a közelmúltban jelentette be a The Digital Possible elnevezésű, globális kezdeményezését, amelynek célja, hogy a CIO (Chief Information Officer, elsőszámú informatikai vezető) szakemberek nagyobb befolyást kaphassanak a nagyvállalatoknál a digitális átalakulással és fejlődéssel kapcsolatos kérdések tekintetében. A BT a jövőben számos új digitális szolgáltatást vezet majd be, amelyek a The BT CIO report 2016 – The Digital CIO című kutatás eredményeire épülnek.

A publikáció alapjául szolgáló kérdőívet 11 országból 1030 senior IT szakember töltötte ki, amelyből kiderül, hogy az informatikai vezetők a világ minden táján fontos célnak tekintik a vállalatok folyamatainak és rendszereinek digitális szemléletű modernizálását. A digitális világ hatása ma már egyre jelentősebb, és ezzel párhuzamosan növekszik a létjogosultsága annak is, hogy az informatikai vezetők a cég döntéshozói között szerepeljenek: a senior IT döntéshozók 72%-a szerint a CIO-k szerepe az elmúlt két évben elmozdult a vezető döntéshozói irányba, és ezzel maguk a CIO-k is egyetértenek: 43%-uk jelezte, hogy ma már egyre több időt töltenek vállalati kérdésekkel.

Laptop and financial document with pen at workplace on background of three business partners interacting

A pozitív trend ellenpólusa azonban, hogy a CIO-k jelezték, ebben az új szerepkörben egyre nagyobb kihívást jelent számukra, hogy időt találjanak kreatív megoldások fejlesztésére a cégek számára. A megkérdezettek majdnem kétharmada (61%) úgy érzi, hogy több időt tölt a jelenlegi IT rendszerek fenntartásával, mint a fejlesztésekkel. Ez visszaesést jelent a 2014-es adathoz képest (74%), ugyanakkor azt mutatja, hogy a digitális transzformációra való törekvés ellenére a CIO-k ma is jelentős időt töltenek a régi rendszerekkel.

A BT CIO report 2016 továbbá arra is rávilágít, hogy a CIO-k tisztában vannak a legfrissebb technológiai trendekkel, a felhő-alapú tárolás, mobilitás és együttműködés, adatgyűjtés adta lehetőségekkel. A beszámoló szerint ma már minden ötödik globális szervezet felhő-alapú rendszerrel dolgozik, és további 46%-nál a programok és infrastruktúra fele felhőben van.

A kutatás rámutatott, hogy a világ nagyvállalatainak 76%-a már megkezdte, vagy tervezi a többsebességes technológiai fejlesztéseket, a CIO-t mint katalizátort használva ebben a folyamatban. Ez több kreativitást, nagyobb flexibilitást és dinamikusabb működési modellt igényel. A BT felmérése alapján az informatikai vezetők 65%-a hirtelen jött változást tapasztal a teljesítményértékelése alapját képező kulcs teljesítménymutatók tekintetében is, amely egyértelműen azt mutatja, hogy tevékenységük középpontjában a digitális átalakítással járó feladatok állnak.

business

A kutatásba bevont szervezetek 72%-ában különböző csapatok végzik az IT termékek és szolgáltatások beszerzését és üzembe helyezését, az IT részleg bevonása nélkül. A felmérés azt bizonyítja, hogy az IT csapatok egyre komfortosabbá válnak átfogó, támogató szerepkörükben, különös gondot fordítva az adat-biztonságra és a megfelelően kialakított infrastruktúrára. Emellett az IT feladata annak biztosítása is, hogy a szervezeten belüli erőforrások használata optimális, duplikációktól mentes legyen. A felelősségi kör ezen változásai képezik alapját a CIO-k új, digitális szerepkörének, melyben, horizontális síkon és átfogóan támogatják a szervezet egészét.

A digitális transzformáció jelentős felgyorsulására reagálva a BT számos új fejlesztés és innovatív megoldás bevezetését tervezi a következő hetekben és hónapokban, melyek támogatják a Cloud of Clouds elnevezésű portfolió-stratégiájának megvalósítását. A tervezett újítások a BT CIO report 2016 kutatás alapján meghatározott legerősebb trendeket fedik majd le: a felhő-alapú tárolást, a mobilitás és együttműködés lehetőségeit valamint az adatkezelést.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés