Connect with us

Hirdetés

technokrata

Ezt látnod kell: itt az átlátszó fa!

Dotkom

Ezt látnod kell: itt az átlátszó fa!

És nem azért, mert lyuk van rajta!

Óriási jövő áll a svéd KTH Királyi Technológiai Intézet kutatói által kifejlesztett technológiában. Lars Berglund és csapata ugyanis merőben új módon közelített a fához, hiszen nem megformázták, hanem nemes egyszerűséggel átlátszóvá tették. A fejlesztésük alapjaiban változtathatja meg az építészetet, hiszen az átlátszó fa alkalmazása környezetbarátabb a műanyagénál és az üvegénél, így nem meglepő módon már most sokan érdeklődnek iránta. Nem utolsó sorban pedig azért is javallott ennek a természetes anyagnak a használata, mert kialakításának hála jelentősen erősebb például az üvegnél, így komolyabb igénybevételt igénylő helyeken is alkalmazható.

fa

A különlegesség megalkotásához Berglund és csapata nem csinált mást, a vékonyra vágott fafunérokból mint egy kémiai eljárással kivonták a barna színt adó lignint, majd ezt polimerre cserélték. Ettől az így létrejövő anyag 85%-ban átlátszó lett, ez az arány pedig a kutatók ígérete szerint a jövőben még tovább javítható. Üröm az örömben, hogy a végleges, piacra kerülő változatra még várnunk kell, de reméljük a néhány éven belül ennek a piacra dobása is megtörténik.

Forrás: Index via Fast Codesign



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés