Connect with us

technokrata

Ebben a privát felhőben biztonságban lesznek a fontos adatok

Dotkom

Ebben a privát felhőben biztonságban lesznek a fontos adatok

A NetIQ Novell SUSE Magyarországi Képviselet bejelentette, hogy elérhetővé vált a SUSE OpenStack Cloud 6.

A megoldás segítségével a szervezetek infrastruktúraszolgáltatásban működő privát felhőket hozhatnak létre az informatikai személyzet, illetve az erőforrások minimális igénybevételével. Az OpenStack Liberty kiadására épülő SUSE OpenStack Cloud 6 magas szintű rendelkezésre állást biztosít, valamint támogatja a Docker rendszert és az IBM z Systems mainframe-eket, így megkönnyíti a kulcsfontosságú üzleti alkalmazások és adatok áthelyezését a felhőbe. Ezenfelül a SUSE új OpenStack képzési és minősítési programot is kínál az OpenStack privát felhők telepítéséhez és üzemeltetéséhez.

cloud2

„A SUSE megbízásából nemrég készült felmérés szerint a nagyvállalatok 90 százaléka már legalább egy privát felhőt használ a szervezeten belül, vagy tervezi a bevezetését, mivel üzleti előnyöket lát benne. Ugyanakkor sokan nehézségektől is tartanak, melyek között felmerült a bonyolult telepítési folyamat, a szállítóktól való függés vagy a szükséges szaktudás hiánya. A SUSE saját megoldásában orvosolja ezeket többek között az installálás egyszerűsítésével, képzésekkel, széles körű és meghosszabbított támogatással, valamint a könnyen telepíthető frissítésekkel” – mondta Hargitai Zsolt, a Magyarországi Képviselet üzletfejlesztési vezetője.

A SUSE a legújabb kiadás megjelenésével egy időben meghirdette az OpenStack-hez kapcsolódó képzéseinek bővítését. Az új oktatási és minősítési program, amelyet a SUSE az OpenStack Alapítvány vizsgarendszerén dolgozó csapattal közösen fejlesztett ki, a megoldás telepítésére és felügyeletére fókuszál, így segítve a vállalatokat az OpenStack technológia használatának egyszerűsítésében.

„Az OpenStack gyors ütemben nőtte ki magát valós alternatívává a vállalati felhasználású privát felhők területén. A sikeres privátfelhő-projektek megvalósításához a legtöbb szervezetnél kulcsfontosságú a házon belül rendelkezésre megfelelő szakértelem. Ebben jelent hatékony segítséget az olyan tapasztalt partnerek által nyújtott képzés, karbantartás és informatikai támogatás, mint például a SUSE. Az új képzési és minősítési programok felgyorsítják az OpenStack bevezetését. Ennek köszönhetően pedig több nagyvállalat képes teljes mértékben kiaknázni a privát felhő előnyeit, különös tekintettel a hatékony és rugalmas működésre” – mondta Gary Chen, az IDC szoftveralapú számítástechnikával foglalkozó kutatási vezetője.

Cloud computing

A SUSE OpenStack Cloud 6 újdonságai az ügyfelek igényeire reagálnak:

  • A frissítések nem zavarják a munkafolyamatokat, ezáltal a SUSE OpenStack Cloud megkönnyíti az áttérést a jövőbeni OpenStack-kiadásokra.
  • A továbbfejlesztett magas rendelkezésre állási képességek révén az ügyfelek úgy helyezhetik át az üzleti szempontból kulcsfontosságú alkalmazásaikat a felhőbe, hogy a hagyományos infrastruktúrákkal megegyező szintű rendelkezésre állást érnek el.
  • A termék a Xen, KVM, Hyper-V és Vmware mellett már az IBM z/VM megoldásokat is támogatja, ezzel a SUSE elsőként terjeszti ki a támogatást a hypervisorok ilyen széles körére.
  • A Docker-támogatásnak köszönhetően az ügyfelek új, innovatív tárolóba csomagolt alkalmazásokat állíthatnak össze és futtathatnak.
  • Az OpenStack Manila teljes körű támogatásával a SUSE Cloud OpenStack 6 közvetlen hozzáférést biztosít a nyílt forráskódú Manila megosztott fájlrendszer által kínált teljesítményhez, méretezhetőséghez és felügyelethez.
  • A SUSE Linux Enterprise Server 12 Support Pack 1 támogatásának köszönhetően az ügyfelek a vállalati informatikai szolgáltatások vezető platformjának legújabb verziójára építhetik saját OpenStack-felhőiket.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Népszerű

Technokrata a Facebookon

Kütyük

Hirdetés

Dotkom

huawei

Dotkom

Teljesen megújul a Huawei közösségi oldala

2021. január 25. hétfő

Dotkom

Az alaprendszerek újjászületése

2021. január 25. hétfő
eház

Dotkom

Az eHÁZ lett Az Év Blockchain Megoldása

2021. január 22. péntek
cisco

Dotkom

Webex innovációk sorát jelentette be a Cisco

2021. január 12. kedd
vodafone

Műszaki Magazin