Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kimagyarázta: iPhone-t használ a Microsoft egyik fejese

Dotkom

Kimagyarázta: iPhone-t használ a Microsoft egyik fejese

Egy nagyvállalatnál joggal várhatják el, hogy az alkalmazottak legyenek lojálisak a cég termékeihez. Persze ez a főnököktől is elvárható lenne.

A lojalitás különösen fontos abban az esetben, ha a munkaadó nevével gyakorlatilag mindennap találkozunk. Nos, a Microsoftra ez eléggé ráillik, hiszen ma már szinte mindenki használ számítógépet, azon pedig az operációs rendszer vagy legalább egy adott szoftver nagy eséllyel a cég terméke. Nem is beszélve az okostelefonokról, bár ezen a téren nem annyira rózsás a helyzet. Érdekes, hogy a közelmúltig nem is engedték a dolgozók számára, hogy ne Windows Phone mobiljuk legyen, ezt a korlátozást viszont már feloldották. Steve Ballmer, a korábbi vezérigazgató lesajnálóan nyilatkozott az iPhone-ról, és úgy általában az Apple bármilyen termékét nem igazán látta szívesen egyik alkalmazottnál sem.

joe belfiore

Azóta persze sok változás történt a Microsoft életében, számos szoftvert fejlesztenek az Apple számára is, szóval enyhült a korábbi fagyos viszony. Ez abból is látszik, hogy Joe Belfiore, aki jelenleg a Windows Phone részleg főnöke, nemrégiben egy iPhone-ról küldött Twitter üzenetet, miközben épp szabadságát tölti a távoli Japánban. Minderre ráadásul frappáns magyarázatot is adott egy nyilatkozatában. Ebben kifejtette, hogy számára nagyon fontos megismerni a konkurenciát, így az iPhone-t és az Androidot is. Szeretné megérteni az előnyeiket és hátrányaikat, a teljes ökoszisztémát, márpedig ehhez nem elegendő egy pár perces nyomkodás. Hosszabb ideig, a lehető legtöbb funkciót kipróbálva lehet igazán átlátni a jó és rossz tulajdonságait. Reméljük, a tapasztalatait megosztja majd a fejlesztőkkel is, ugyanis a piaci részesedésben jól jönne nekik egy kis növekedés.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés