Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szeretik a magyarok a fekete pénteket

Dotkom

Szeretik a magyarok a fekete pénteket

Rengeteg terméket adott el az Extreme Digital.

 2001-es megalapítása óta még sosem kereste fel egyidejűleg annyi érdeklődő az Extreme Digital üzleteit, mint az idén november 20-ára meghirdetett Black Friday napján. Nem csak a cég üzleteiben volt tömeg, az érdeklődők reggel 7 óra előtt nem sokkal megrohamozták a www.edigital.hu oldalt is.

Most először sorban kellett állni az interneten

Az idén jelentősen megnövelt szerverkapacitással, és felhőalapú szolgáltatásokkal is megerősített honlap a fekete pénteken végig állta az érdeklődők rohamát. Ugyanakkor biztonsági okokból ezer főre kellett korlátozni az egyidejűleg vásárló felhasználók számát, gyakorlatilag egy virtuális sorba állítani az érdeklődőket. Erre azert volt szükség, mert a reggeli órákban voltak olyan percek, hogy  egyszerre 28 ezren próbáltak megrendelést feladni.

shopping online

Szerencsére délutánra sikerült stabilizálni az elektronikus kosár működését, este pedig több slágertermékből is érkeztek új készletek, ezért a kitartó, így idővel sorra kerülő vásárlók közül sokan meg tudták rendelni a vágyott, kedvezményes árú termékeket.

80 ezer darab eladás egyetlen nap alatt

A Black Friday napján az Extreme Digital minden korábbi eladási rekordját megdöntötte, egy átlagos munkanap forgalmának sokszorosát – 50 ezer tranzakciót, ezen belül pedig összesen 80 ezer darab termék eladását – bonyolította le éjfélig. A cég összesen bruttó 498 millió forintnyi kedvezményt osztott szét az akciós áron elérhető termékek vásárlói között.

A vásárlók 40 százaléka újonnan regisztrált az Extreme Digital oldalára, az okostelefonok és táblagépek térhódítását pedig jól jelzi, hogy az érdeklődők 30 százaléka ilyen eszközről kereste fel a webáruházat.

online-shopping(1)
Mi volt a legkelendőbb termék a Black Friday-en?

Az összes termék közül a legtöbb a Kingston DataTraveler márkájú pendrive 8 gigabájtos, fémházas változatából fogyott a Black Friday-en, de egy sor jóval nagyobb értékű termékkategória is hatalmas eladásokat produkált.
Az Extreme Digital Black Friday-ének legnagyobb eladási számai:

  • 6000 darab okostelefon
  • 2500 darab porszívó
  • 2500 darab táblagép
  • 2000 darab televízió
  • 2000 darab lakberendezési termék a KIKA-tól
  • 1000 darab Bosch porszívó 50% árkedvezménnyel
  • 1000 darab játékkonzol
  • 1000 darab notebook
  • 800 darab fényképezőgép
  • 600 pár Converse edzőcipő
  • 500 darab autógumi
  • 100 darab kerékpár
  • 100 darab utazás

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés