Bár a legtöbbször óriási sikerek okán számolunk be a Kickstarterről, most mégis más a helyzet. Történt ugyanis, hogy a Zano nevű minidrón igen jól szerepelt az oldalon, az alkotók a várt összeg többszörösét, több mint kétmillió fontot (1 milliárd forint) gyűjtöttek, azaz úgy tűnt, minden rendben halad és az eszköz menetrend szerint megérkezik majd a vásárlókhoz.
A Torquing Group modelljét júniusra várták, azonban nem hogy akkorra, de mostanra sem sikerült leszállítani a Kickstarteren megrendelt 15 ezer drónt. Helyette alig 600-an kapták meg a modellt, de a legtöbbjük azonnal visszakérte a pénzét, hiszen a végleges Zano pocsék akkumulátorral, rossz építési minőséggel és rövid hatótávval örvendeztette meg őket.
A helyzet tovább nehezíti, hogy a vállalat vezetője betegség miatt már lemondott posztjáról és elhagyta a céget, így a hitelezők most a Torquing Group felszámolása mellett döntöttek. Ez azonban csak nekik garancia a pénzük visszaszerzésére, azok akik a Kickstarteren fektettek be a projektbe, várhatóan sohasem látják már viszont azt a pénzt.