Connect with us

Hirdetés

technokrata

Van egy jó ötleted? Most megírhatod a siketörténeted!

Dotkom

Van egy jó ötleted? Most megírhatod a siketörténeted!

A Design Terminál november 11-éig várja a jelentkezőket kibővített mentorprogramjára. Már nem csak designcégek, hanem technológiával és városfejlesztéssel foglalkozó csapatok jelentkezését is várják. A részletekről Biás Csongort, a Design Terminál Techlab vezetőjét kérdeztük.

Mivel foglalkozik a Design Terminál és mi a mentorprogramjának a célja?

A Design Terminál a kreatívipar fejlesztéséért felelős ügynökség. A mentorprogramunkban vállalkozásokat fejlesztünk, új sikertörténetek születése a célunk. Fontosnak tartjuk a budapesti vállalkozói szcéna fejlesztését is. Amellett, hogy havonta rendezvények tucatjait szervezzük és fogadjuk be, nemzetközi konferenciákat, vásárokat bonyolítunk le, az üzleti inkubáció került tevékenységünk fókuszába.

biascsongor

Milyen jellegű vállalkozásokat vártok a programba?

Két sikeres mentorprogram után, az idei évtől bővítjük programunkat. Így a korábban csak design cégek számára nyitott programra már tech startupokat és városfejlesztéssel foglalkozó projekteket is várunk. A vállalkozásokat a Design-, City-, és Techlab várja, a szakterületnek megfelelő csapattal és mentorgárdával. A Techlab-be főként intenzíven skálázható szoftver- és mobilprojekteket várunk, melyek nagy nemzetközi piacokat céloznak meg, és valós problémákra akarnak választ adni.

Egyáltalán mi az a start up, mikortól és miért nevezhetünk startupnak egy vállalkozásokat?

A startup kifejezést gyakran kizárólag az IT iparággal, illetve szervezet korai érettségi szakaszával azonosítják, tévesen. A legelterjedtebb meghatározás Steve Blank, sorozatvállalkozó, író és egyetemi professzortól származik, mely szerint „a startup egy skálázható és hosszú́tá́von fenntartható és ismételhető üzleti modellt kereső, ideiglenes szervezet.” A definíció egyik legfontosabb eleme, hogy a startup skálázható, azaz gyors növekedési potenciállal rendelkezik. Emellett a startup, az ideiglenes, “kereső üzemmódban” működő szervezet. Ez azt jelenti, hogy a startupok folyamatosan kísérleteznek, “iterálnak” a termékükön, amíg rátalálnak egy fenntartható üzleti modellre, ami kielégíti a piaci igényeket. Tehát egy vállalkozást a gyors növekedési potenciál és a kísérletezésre, felfedezésre alapuló működés tesz startuppá és nem az iparág vagy a fejlettségi állapot.

A Techlab-be milyen startupokat, vállalkozásokat vártok? Mit tudtok nyújtani nekik?

A Techlab a program három modulja közül az egyik, melyet azért hoztunk létre, hogy ötlet- és prototípusfázisban levő startupokat támogassunk a Product-Market Fit elérésében. Ezeknek a cégeknek minőségi mentorálást és akár irodateret, ösztöndíjat is biztosítunk.

Techlab

Mitől egyedi a Design Terminál programja?

A Design Terminálban nem kérünk tulajdonrészt. Hat hónapos intenzív mentorálás során térítésmentesen nyújtunk szakmai segítséget. Sőt, akár mentorálási díjban is részesülhetnek a résztvevők, hogy teljes egészében a vállalkozásukra tudjanak koncentrálni. A program további erősségét a nemzetközi mentorhálózat jelenti. Százötven elismert mentor kapcsolódik be a programba a Szilícium-völgytől Berlinen át Budapestig. A megújult programunk pedig még nemzetközi összevetésben is különlegesnek számít, hiszen a designcégek és a technológiai vállalkozások egymástól is tanulnak. Hiszünk abban, hogy a diverzitás az innováció a kreativitás mozgatórugója, ezért szeretnénk ösztönözni a kiválasztott területeink között szinergiák és tudáscsere létrejöttét.

003

Mi a célotok a programmal?

Minden mentorált vállalkozással egyedi célokat tűzünk ki, hiszen nem ugyanabban a fázisban csatlakoznak a programhoz. A Techlab esetében célunk, hogy csapataink felvételt nyerjenek a világ legjobb akcelerátoraiba, vagy sikeresen elérjék az első tőkebefektetést. Észrevettünk egy olyan trendet, hogy újabban az angyalbefektetők, akcelerátorok és a korai fázisú befektetők az érettebb, kevésbé kockázatos vállalkozások felé fordulnak. Ez jelentős űrt hagy a kifejezetten korai fázisban járó vállalkozások területén. A Design Terminál ezt az űrt akarja felszámolni. A programunk azokat a készségeket és alapokat kínálja a vállalkozóknak, melyek szükségesek ötleteik teszteléséhez. A program végére a csapatok a saját piacaikhoz kapcsolódó minden alapvető ismeretet elsajátítanak. Ezzel a tudással felfegyverkezve jó helyzetben lesznek ahhoz, hogy végigcsináljanak egy akcelerátorprogramot vagy egy befektetési fordulót, és abból kihozzák a maximumot. Ezeket a képzett cégeket csatornázzuk be az akcelerátorokból és befektetőkből álló partnerhálózatunkba. Fő teljesítménymutatóink az akcelerátorokba történő felvételi arány és a startupjainkba fektetett összegek.

004

Hogy választjátok ki a szerencséseket? Vannak kritériumok?

A kiválasztási procedúra elég egyszerű, de változik az idei évtől. November 11-ig fogadjuk a jelentkezéseket online felületünkön. A mentorok bevonásával kiválasztjuk a legjobbakat, és velük további interjúkat szervezünk. Ezek lebonyolítása után a 15 legígéretesebb csapatot meghívjuk a Selection Campbe. Ez egy kiválasztási tábor, ahol élőben is láthatjuk, hogy mire képesek a csapatok, illetve személyesen is megismerhetjük őket. A Techlab esetében a kritériumaink, hogy a csapatok az ötlet és a Product-Market Fit fázis között elhelyezkedő termékkel nevezzenek. Tehát a felvételhez nem szükséges, hogy legyen működő prototípusuk vagy bejegyzett vállalkozásuk, viszont az erős csapat alapvető elvárás

Miben nyújt többet az, hogy nemzetközi mentorokkal is dolgoztok a Techlab-ben?

Nagyon büszkék vagyunk a mentorgárdánkra, mely már most több mint 65 világszínvonalú szakemberből áll – és még mindig növekszik. Vannak köztük befektetők, termék-, UX- és üzleti szakértők is olyan top cégektől, mint például a Cloudera, a Prezi, a Ustream vagy a Skyscanner. Ők olyan tudást adhatnak át, ami korábban itthon nem volt elérhető. Ez még inkább elősegíti kitűzött célunkat, a vállalkozások nemzetközi piacra lépését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés