Connect with us

Hirdetés

technokrata

A jövő szoftverét nem kell frissíteni

Dotkom

A jövő szoftverét nem kell frissíteni

Alkalmazkodhat a változó körülményekhez a jövő szoftvere.

Eddig kizárólag a  sci-fi filmekben találkozhattunk a mesterséges intelligenciára épülő szoftverekkel, a mindennapokban ezek a technológiák még nem jelentek meg. Ha az elkövetkezendő hetekben nem is, de néhány éven belül már elképzelhető, hogy megismerkedhetünk az intelligens szoftverekkel, legalábbis ha a DARPA, vagyis az Egyesült Államok Védelmi Minisztérium kutatásokért felelős részlege sikerrel zárja a most elindított, közel négy éven át tartó kutatási projektjét.

artificial intelligence. Image shot 2008. Exact date unknown.

A cél nem más, mint egy olyan szoftver megalkotása, mely közel 100 évig képes alkalmazkodni az őt érintő változásokhoz, azaz a szükséges frissítések helyett saját maga javítsa ki a problémákat úgy, hogy ahhoz ne legyen szükség emberi beavatkozásra. A BRASS-nek nevezett projekhez május 22-ig várják a jelentkezőket. Ha a terv sikerrel jár, akkor a jelenlegi rendszereket egy jóval olcsóbb, hosszú távú megoldás válthatja fel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés