Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az üzleti szférában is erős a Samsung

Dotkom

Az üzleti szférában is erős a Samsung

A Samsung Electronics a CeBIT 2015 kiállításon is megerősítette elkötelezettségét a vállalati platformok mellett.

Won-Pyo Hong, a Samsung Electronics elnöke és marketingvezetője a CeBIT 2015 kiállításon tartott beszédet arról, hogy mit nyújthat az IoT (Internet of Things) a vállalatok számára, és hogy a Samsung miként hoz létre innovatív, nyitott és együttműködésen alapuló IoT ökoszisztémákat.

„Azáltal, hogy egyre több vállalkozás kezdi el használni az IoT (Internet of Things) megoldásokat, nagyszerű lehetőség nyílik meg előttünk arra, hogy növekvő produktivitás és profittermelés mellett még több értéket nyújtsunk a vásárlók számára” – mondta Hong úr. „Jelentős előrelépésre van lehetőség az üzleti folyamatok terén, ha elkezdik használni az IoT-t a készletgazdálkodásban, az energiahatékonyságban és egyéb területeken. Ugyanakkor először még megfelelő választ kell adnunk a platform kompatibilitás, az adatelemzés és a biztonság által támasztott kihívásokra annak érdekében, hogy fel lehessen gyorsítani az IoT elterjedését.”

A Samsung a vállalati szektor melletti elkötelezettségének részeként vezeti be a Samsung Business-t, azaz egy olyan, kifejezetten ehhez a célcsoporthoz kialakított márkát, amely egyesíti a Samsung teljes körű megoldásait, beleértve az iparspecifikus felhasználásra szánt, személyre szabott kínálatot különféle iparágak – a kiskereskedelem, az oktatás, a vendéglátás, az egészségügy, a pénzügy és a szállítás – számára.

A vállalat a kiállítási standján (C30-as stand, 2-es csarnok) március 16 és 20. között mutatja be a vállalatok számára kínált technológiai megoldásait és szolgáltatásait.

Samsung Business: az IoT vállalati optimalizálása

A Samsung Business kibővíti és egyesíti a Samsung üzleti megoldásait, beleértve a biztonságot és a vállalati mobilitást fokozó Samsung KNOX-ot, a Samsung SMART Signage tartalomszolgáltató megoldást, a Samsung nyomtatási megoldásait és egyéb üzleti ajánlatokat – amelyek közül mindegyik üzleti felhasználásra lesz optimalizálva.

A Samsung Business márka elmélyíti a Samsung folyamatos elköteleződését az olyan üzleti megoldások biztosítása mellett, amelyek vállalati szintű biztonságot, minőséget és megbízhatóságot kínálnak a hálózatba kapcsolt világ számára. Megbízható innovációs partnerként a Samsung Business lehetővé teszi a vevők számára, hogy most már ezen az átalakulóban lévő területen is meg tudják valósítani üzleti céljaikat.

Samsung Business megoldások a gyakorlatban

A Samsung bemutatja a vállalati ügyfelek számára szánt megoldásait és szolgáltatásait a kiskereskedelmi, az oktatási, a vendéglátási, az egészségügyi, a pénzügyi, a szállítási szektorban. A hat kísérleti területen partneri együttműködésben kifejlesztett megoldásokat a Samsung standjánál teszik közszemlére, változatos lehetőségeket biztosítva a vásárlók számára ahhoz, hogy első kézből tapasztalhassák meg a Samsung eszközei, megoldásai és szolgáltatásai által kínált felhasználóbarát és biztonságos felhasználói élményt.

Retail

Kiskereskedelem

A Samsung lehetővé teszi a kiskereskedők számára, hogy digitális tartalomszolgáltató és mobil eszközökön használható innovatív és integrált megoldások széles választékával nyújtsanak zökkenőmentes, ösztönző és egyedi vásárlási és étkezési szolgáltatásokat.

  • Mirror Solution – A Samsung Smart Signage tartalomszolgáltatással együtt használható, s videófalakhoz alkalmazható digitális tükör. A vásárlók a felpróbálni kívánt ruhadarabokról egyértelmű, minden részletre kiterjedő képet kaphatnak, s ezzel praktikus és egyedi vásárlási élményben lehet részük.

Education

Oktatás

A Samsung oktatási megoldásai tovább gazdagítják a tanulási folyamatot, növelik az oktatás hatékonyságát, és lehetővé teszik az intézményvezetőknek, hogy még hatékonyabban tudják irányítani intézményeiket.

  • Samsung School Solution – Interaktív és együttműködésen alapuló tanulási környezetet biztosít a Samsung mobil eszközök és az interaktív tanulási segédeszközök integrálása révén. Ez a megoldás egyszerűbbé és élvezetesebbé teszi az osztályteremi munkát. A képernyőmegosztáshoz, az elektronikus tesztekhez és az S-toll használatával való digitális kézíráshoz hasonló funkciók ösztönzik a tanulókat az órán való aktív részvételre. A könnyen használható kezelőeszközök lehetővé teszik a tanárok számára az osztálytermi anyagok kényelmes előkészítését, valamint azt, hogy folyamatosan az ellenőrzésük alatt tudják tartani a diákok oktatási segédeszközeit és anyagait.
  • Samsung Cloud Print Service – Egy könnyen kezelhető és teljes körű dokumentumkezelő megoldás, amely lehetővé teszi a tanárok és a diákok számára a nyomtató eszközök és dokumentumok egyszerű használatát, vezérlését és nyomon követését a produktivitás és a rugalmasság növelése érdekében.
  • Workbook Composer – A Workbook Compser olyan szerkesztési megoldást kínál, amely lehetővé teszi a szkennelt dokumentumok szöveges dokumentummá való konvertálását közvetlenül a nyomtatóból. Segítségével a felhasználó kiválaszthatja a szkennelni kívánt területeket, és azokat fájlba tömörítve rögtön nyomtathatja vagy szerkeszthető formátumban továbbíthatja e-mailben. Ez a megoldás kényelmesebbé és gyorsabbá teszi a papírmunkát a tanároknak és diákoknak egyaránt.

Hospitality

Vendéglátás

A Samsung még inkább személyre szabott és zökkenőmentesebb hotelszolgáltatásokat kínál, miközben a modern infrastruktúra révén optimalizálja a hatékony működést.

  • SMART Hotel Solution – Egy olyan hotelüzemeltetési megoldás, amely prémium kategóriás szobaszolgáltatásokat kínál, beleértve a szoba világításának és a sötétítőfüggönyök automatikus beállítását az optimális fényerő érdekében. A Samsung keskeny, full HD Hospitality Display kijelzője kivételes képminőséget kínál. A Samsung SMART vendéglátóipari megoldásai személyre szabott tartalmakat kínálnak a TV képernyőjén a vendégek számára, akik a dinamikus kétirányú lejátszás révén vezetékes csatlakoztatás nélkül is megtekinthetik mobil tartalmaikat a Samsung kijelzőkön, illetve fordítva.
  • Information Bulletin Touch – Aktuális üzenetekkel és valós idejű információval üdvözli a vendégeket a lenyűgöző 55 hüvelykes, érintőképernyős Samsung SMART Signage kijelzőn.

Healthcare_1

Egészségügy

A Samsung olyan innovatív mobil megoldásokat fejleszt, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi dolgozók számára, hogy még jobb ellátást nyújtsanak, valamint olyan segédeszközöket biztosít az emberek számára, amelyekkel javíthatnak az általános egészségügyi állapotukon.

  • Preventive Mobile Cardiac Rehabilitation – Lehetővé teszi a krónikus szívproblémák rehabilitációjának valós idejű, folyamatos felügyeletét, valamint a megfelelő döntéshozatalhoz szükséges lényeges információkkal szolgál az egészségügyben dolgozók számára, és elősegíti a kezelések pontos végrehajtását. Ez a megoldás a Samsung GALAXY készülékekből és a vezeték nélküli BodyGuardian szívérzékelőből áll.
  • Vidyo – A Vidyo által kifejlesztett és a Samsung eszközökön használható videókonferencia megoldások révén az egészségügy hatásköre a kórház és a rendelőintézet falain túlra is elér. A Samsung GALAXY és a Samsung portfolió egyéb, a VidyoWorksTM-ön alapuló megoldásokat használó eszközei lehetővé teszik, hogy egy sor klinikai szolgáltatást és munkafolyamatot valós idejű videókommunikáción keresztül végezzenek el. Ezek a megoldások biztosítják a távol lévő betegek – köztük az idősek és a járóbetegek – számára az azonnali ellátást, és lehetővé teszik az egészségügyi szolgáltatók számára, hogy szakorvosaikat a lakosság szélesebb köreinek szolgálatába állítsák, s ezzel jobb eredményt, valamint több bevételt érjenek el.

Hospitality_1

Pénzügyi szolgáltatások

A pénzügyi szolgáltató szektor számára kifejlesztett Samsung üzleti megoldások a biztonságra és az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásokra épülnek. A Samsung által a vállalatok számára készített eszközök és az automatikus dokumentumkezelő megoldások átalakítják a pénzügyi folyamatokat, és gyorsabb, személyre szabottabb ügyfélszolgáltatásokat tesznek lehetővé, valamint minden pillanatban megfelelő biztonságot garantálnak.

  • Secure & Pull Printing Solution és Samsung Business Core Printing Solutions – A pénzügyi személyzet munkája hatékonyabbá válik a biztonságos dokumentumkezelés és nyomtatás révén. Az illetékes személyzet a Samsung SecuThru™ Lite 2 segítségével könnyedén elindíthatja a bizalmas ügyféldokumentumok nyomtatását a multifunkciós Samsung nyomtatón, és biztonságosan engedélyeztethetik őket az azonosítókártyás hitelesítési funkcióval. A Samsung SecuThru™ Lite 2 garantálja, hogy csak az illetékes személyzet férjen hozzá a dokumentumokhoz, s így biztosítható az ügyfelek személyes adatainak a védelme, ami kritikus fontosságú a pénzügyi szektorban.

Szállítás

A Samsung szállítási megoldásai digitális eszközökön nyújtanak valós idejű tájékoztatást és adatelemzést a hatékony fuvarozási és személyszállítási folyamatokhoz. A megoldások között találjuk az aktuális útinformációkat és a kényelmes, önkiszolgáló funkciókat a kivételes utazási élmény érdekében.

  • 24/7 Professional Grade Signage Solution – Az utasok a repülőtereken bárhonnan könnyen valós idejű és pontos járatinformációkat kaphatnak a Samsung SMART Signage szolgáltatással, például az indulási és érkezési időkről, vagy a járat és a beszállókapu számáról. A folyamatosan megbízható, repülőtéri környezetben való működéshez tervezett, jól olvasható kijelzők tiszta és éles szöveg- és képmegjelenítést biztosítanak lényegében bármilyen fényviszonyok között a 700 nites fényerősségnek köszönhetően.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés