Connect with us
Hirdetés

technokrata

Debrecenben rendezik meg az “Informatika a felsőoktatásban” konferenciát

Dotkom

Debrecenben rendezik meg az “Informatika a felsőoktatásban” konferenciát

A szuperszámítógépes rendszerek nem csak szuper gyorsak és szuper nagyok, de számos módon és területen könnyítik meg a tudományos kutatásokkal, fejlesztésekkel foglalkozók mindennapjait. Ilyen technológiát alkalmaznak az orvostudomány, a fizika vagy éppen a meteorológia előrejelzések területén is, de jelentős szerepet játszik az ipar ágazati szereplőinek körében is, ahol különösen fontos a versenyképesség megőrzése és a gazdaságosság fenntartása. A „Szuperszámítástechnika a felsőoktatásban” elnevezésű beruházás révén 2014 végéig megnégyszereződhet e téren a magyarországi kapacitás.

Az informatika gyors ütemű fejlődése a szakembereket naponta új kihívások elé állítja. Magyarországon 2001-ben szerezték be az első ilyen informatikai eszközt. Az ágazat és a technológia dinamikus fejlődése miatt azonban ez a technika újabb és újabb beruházásokat igényel ahhoz, hogy hazánk őrizni tudja versenyképességét.

Az informatikai ágazat fejlődéséről, a hazánkban lehetséges kihívásairól és lehetőségeiről egyeztetnek a szakmabeliek augusztus végén Debrecenben, az idén már nyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő „Informatika a felsőoktatásban„ elnevezésű konferencián.

A magyar szuperszámítástechnikai beruházásokról és lehetőségekről Stefán Péter, a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet projektkoordinációs igazgató-helyettese bővebb tájékoztatást is tud adni a Debrecenben, 2014.augusztus 29-én.



[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2014/08/22/informatika-a-felsooktatasban/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés