Dotkom
Biztonsági hibákért fizetett az NSA
10 millió dollárt kapott az RSA, hogy a szoftverükben hiba legyen.
2013-ban megtanultuk, hogy a titkosszolgálatok keze akár a mi gépünkig is elér, gyakorlatilag nincs olyan terület az informatikában amit nem tudnak megfigyelni. Bár Edward Snowden, az NSA körüli botrány kirobbantója már korábban is figyelmeztetett, mégis csak most, a Reuters által megszerezett dokumentumokat látva vált bizonyossá, hogy nem elég, hogy az amerikai nemzetbiztonsági hivatal megfigyelte a számukra gyanús embereket, de még le is fizetett azért bizonyos gyártókat, hogy azok hibákat helyezzenek el a szoftverükben. Jelenleg egyedül az RSA neve került nyilvánosságra, a vállalat által fejlesztetett és nagy népszerűségnek örvendő BSafe titkosítási rendszerekben volt egy hiba, aminek segítségével az NSA szakemberei könnyedén beleláthattak az azokkal védett eszközökbe.
Természetesen ez az “apró” hiba nem a puszta véletlen folyamán jött létre, az NSA 10 millió dollárt fizetett ezért az NSA-nak. Az iparág persze azonnal, egy emberként háborodott fel a hír hallatán, Mikko Hyppönen az F-Secure vezetője például kijelentette, hogy az egész ipar nevében szégyenkezik.
Akárhogy is alakuljon a történet további sorsa, az biztos, hogy idén már mindenki számára világossá vált, hogy sosem lehetünk teljesen biztonságban, ha valaki meg akar figyelni minket, akkor bizony sikerülni fog neki.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2013/12/23/biztonsagi-hibakert-fizetett-az-nsa/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






