Connect with us

Hirdetés

technokrata

A ki nem tett megjegyzésekről is tud a Facebook

Dotkom

A ki nem tett megjegyzésekről is tud a Facebook

Egy kutatás alapján a ki sem tett bejegyzéseket is tárolja a közösségi oldal.

Bizonyára mindenkivel előfordult, hogy tett volna egy csípős megjegyzést valamire, ám a nyugalom érdekében inkább törölte a kiírását. Eddig azt gondoltuk, hogy ilyenkor köddé válik az eddig bevitt információ, ám mostanra kiderült, hogy ez bizony egyáltalán nincs így.

Sauvik Das és Adam Kramer a Slate.com számára készített kutatásukban kiderítették, hogy a közösségi oldal eltárolja az el nem küldött üzenetek adatait méghozzá abból a célból, hogy megállapítsa, azok mennyiben bizonyulnának hasznosnak. A kutatók ezt egy egyetemi hallgató esetével szemléltették aki azért nem tesz ki egy, a társai számára érdekes eseményről való meghívót mert nem akarja idegesíteni az ismerőseit, pedig bizonyára sokaknak hasznos lenne.

facebook-trojan

A Facebook pedig szeretné megérteni az ilyen törlések mögötti okot, ezért tárolja el az információkat. Bár mindketten elmondták, hogy a Facebook ettől még nem tárolja el a személyhez tartozó adatokat, azért ne feledjük, hogy újabb bizonyítást nyert, hogy bizony minden adatunk egy nyitott könyv az internet világában, így bánjunk óvatosan azzal, mit hova írunk le. Sőt, mostantól már arra is figyeljünk, hogy mit nem.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés