Dotkom
Még az idén kinevezhetik a Microsoft új vezetőjét
Nem lesz könnyű kiválasztani Steve Ballmer utódját.
Steve Ballmer a Microsoft jelenlegi vezetője augusztusban jelentette be lemondását. Az általa vezetett cég a korábban domináló szerepkörből egyszerű követővé esett vissza hiszen sem az okostelefon sem a táblagép sikerét nem sikerült meglovagolniuk illetve a Windows 8 sem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket.
Nem csoda hát, hogy nagy feladat hárul majd a következő vezetőre akit várhatóan már az idei évben kiválasztanak. A lehetséges jelöltek között Stephen Elop-ot a Nokia korábbi vezetőjét és Alan Mullaly-t a Ford jelenlegi vezetőjét emlegetik.
A kiválasztás mindenesetre nem lesz könnyű, ne feledjük, hogy a Microsoftnak eddig mindössze két vezetője volt, az első maga az alapító Bill Gates, a másik pedig a most leköszönt Steve Ballmer.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2013/10/11/meg-az-iden-kinevezhetik-a-microsoft-uj-vezetojet/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]






