Connect with us

Hirdetés

technokrata

Üzlet a közösségi térben

Dotkom

Üzlet a közösségi térben

Kerüljük a hirdetést a közösségi oldalakon?

Egyre többen használják üzleti célra a közösségi oldalakat, többek között ennek köszönhető a LinkedIn és a Google+ előretörése – derült ki a KutatóCentum friss felméréséből. A hirdetőknek ugyanakkor érdemes figyelembe venniük, hogy a napi szintű közösségimédia-használók egyharmada nem figyeli az ezeken az oldalakon megjelenő reklámokat.

A legalább egy közösségi oldalt használó magyar internetezők 91 százaléka rendelkezik Facebook profillal, amit nagy részük rendszeresen látogat is a KutatóCentrum 2013-as Web 2.0 Reportjának adatai szerint. Ezek ismeretében nem meglepő, hogy ma már a cégek számára is szinte megkerülhetetlen a Facebook-jelenlét, hiszen nagyon jó elérést biztosít számukra.

SEOJunkies_SocialMediaServices1

Ezzel párhuzamosan a szakmai kapcsolatépítés platformja, a LinkedIn is egyre komolyabb tényezővé válik: míg 2012 novemberében még csak a megkérdezettek 6 százaléka regisztrált az oldalra, 2013 júniusára már 10 százalékuk. Ugyanakkor az aktív tagok aránya jóval alacsonyabb, mint a Facebook esetében. A szolgáltatást elsősorban a budapestiek használják, s mivel szakmai jellegű portál, regisztráltjainak túlnyomó többsége diplomás.

A Twitter is erősödött: 2012-ben a felmérésben részt vevők 14 százaléka volt regisztrált tagja az oldalnak, 2013-ban pedig már 21 százalékuk. Az aktivitás ennél is nagyobb növekedést mutat: míg tavaly csak minden hetedik tag volt aktív felhasználó, addig idén már minden harmadik regisztrált rendszeresen twitterezik.

A Google kikerülhetetlenné teszi a Google+ regisztrációt

Az üzleti kommunikációban egyre nagyobb szerep jut a Google+ szolgáltatásnak is, melyhez sok vállalat keresőoptimalizálási okokból csatlakozik: a regisztráltak aránya 1 év alatt 37 százalékról 47 százalékra nőtt, és a tagok egyharmada rendszeresen látogatja is az oldalt. „A Google mindent megtesz a szolgáltatás táborának növelése érdekében: a Gmail-felhasználók szinte ki sem tudják kerülni, hogy a rendszer regisztráltassa őket. Ugyanakkor ez az erőteljes pull stratégia az adatokban is meglátszik: míg az elérési mutató rendkívül dinamikusan növekszik, az aktivitás szinte alig emelkedett” – mondta el Hámori Zsuzsa, a Hírek Média stratégiai és üzletfejlesztési menedzsere, közösségimédia-szakértő. –  „A Google által választott út ugyanakkor hosszú távon sikeres lehet: várhatóan ha a Google+ regisztrációs tábora elér egy kb. 60 százalékos szintet és a véleményvezérek elkezdik aktívan használni a szolgáltatást, hirtelen megugrik majd az aktivitás is.”

google-plus2

Reklámvakság a közösségi oldalakon

A szakmai közösségi oldalak táborának növekedése mellett a vállalatok közösségi jelenlétének erősödését igazolja az is, hogy egyre többen használják ezeket az oldalakat üzleti célokra: míg 2012-ben a kutatásban részt vevők 9 százaléka nyilatkozott így, addig idén már 12 százalékuk.

„A felhasználók elérésére több lehetőség is kínálkozik a vállalatok számára, ugyanakkor jó tisztában lenniük azzal, hogy a napi szintű felhasználók egyharmada nem figyeli a közösségi oldalakon megjelenő reklámokat, és mindössze 26 százalékuk használ szívesen alkalmazásokat, vagy lép be különféle csoportokba” – mondta el Györke Zsuzsanna, a KutatóCentrum kutatási projekt menedzsere.

facebook-trojan

Az adatok is azt mutatják, hogy a vállalatok nincsenek könnyű helyzetben, ha marketing és sales tevékenységük során hatékonyan szeretnék használni a közösségi média felületeket. „A terület diverzifikálódása egyre inkább abba az irányba mutat, hogy a szektor kitermeli a maga specialistáit, akik erre a témára fókuszálva hosszú távon jobb eredményeket tudnak felmutatni, mint ha a vállalatok maguk próbálkoznának a közösségi média üzleti célú alkalmazásával” – mutatott rá Hámori Zsuzsa.

A KutatóCentrum közösségi média felmérésének teljes elemzése letölthető a piackutató weboldaláról.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés