Connect with us

Hirdetés

technokrata

Címvédés a Challenge24 versenyen

Dotkom

Címvédés a Challenge24 versenyen

Idén is az orosz Havka-papstvo csapata nyerte a nemzetközi programozóversenyt.

A Havka-papstvo csapat nyerte az idei Nemzetközi 24 órás Programozóversenyt. Az orosz versenyzők, név szerint Egor Kulikov, Petr Mitrichev és Pavel Mavrin, Dudits Ádámtól, az SAP Hungary ügyvezető igazgatójától vehették át a díjakat. Az 13. alkalommal megrendezett CH24-en többek között virtuális térben kellett kerékpárt irányítani, valódi lézervágót vezérelni, vagy monitorral számítógépes egeret irányítani. A csapatoknak a felsoroltakon kívül további feladatokkal is meg kellett birkózniuk a rendelkezésre álló 24 óra alatt. A legjobb magyar különítmény a 30 csapatból álló mezőny 18. helyen végzett.

Challenge24_2

Az Óbudai Egyetem, Tavaszmező utcai új épületében, négy magyar csapat mérte össze tudását a világ legjobbjaival, amelyet a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete idén tizenharmadik alkalommal rendezett meg. A verseny feladatai különböző megmérettetések elé állították a programozókat. Először virtuális térben kellett kerékpárt irányítani és postai csomagokat eljuttatni a címzettnek, később zombikat vezettek egymás ellen a csapatok az egyesület tagjai által épített lézervágó berendezéssel.

Challenge24

A Challenge24 mögé idén is nagy hazai és nemzetközi támogatói közösség sorakozott fel, akik azt is fontosnak tartották, hogy akár saját munkatársaik is megmérettessenek a versenyen. Az SAP Hungary főtámogatása mellett gyémántfokozatú támogatóként csatlakozott a magyar Fornax, akihez a verseny 2000-es alapítása is fűződik, de olyan neves nemzetközi cégek is támogatták az eseményt, mint a gyémánt fokozatú szponzor Google, Skype és a Yahoo!, illetve az arany fokozatú támogató Facebook. A nemzetközi vállalatok mellett több nagy hazai cég, mint ezüst fokozatú szponzor támogatta az eseményt. Ilyen volt például a Challenge24-et már 2008 óta a támogató NNG, a Prezi vagy a LogMeIn. A verseny döntőjére ellátogatott az Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) egyik alelnöke, Varró Dániel is.

 



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés