Connect with us

Hirdetés

technokrata

Augusztustól jön a percalapú telekomadó

Dotkom

Augusztustól jön a percalapú telekomadó

Az adó mindenképpen percalapú lesz, és augusztus végétől akarják bevezetni

Matolcsy György gazdasági miniszter az Origo hírportál információi szerint a kormánypártok képviselőivel szerdán közölte, az első tízpercnyi telefonbeszélgetés mentesülne az adó alól, és személyenként havonta maximum 700 forint lenne a közteher.
Az MTI értesülése szerint a szolgáltatóktól most azt kérik, készítsenek egy listát arról, előfizetőiknek milyen telefonálási szokásaik vannak. Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a miniszter által vázolt konstrukció a tehetősebbeknek kedvezhet, mert az is csak 700 forint adót fizetne, aki 20-40 ezer forintért telefonál havonta.

Az újabb variáció szintén nagy terhet róna a szolgáltatókra, hiszen az informatikai rendszerüket jelentősen fejleszteniük kell ahhoz, hogy ez az adó beszedhető legyen. A telefonadó tervezetéről hamarosan dönteni kell, hiszen a kormány még az idén több tízmilliárd forint bevételt vár tőle. Korábban több távközlési cég amellett tört lándzsát, hogy előfizetőalapú legyen az adó, míg mások inkább forgalmi alapút szeretnének. Egy harmadik álláspont szerint mindenki akkor járna jól, ha az adót a havidíjba építenék be.

Egy további kérdés az is, hogyan fizetik majd az adót azok a mobilosok, akik előre fizetett, pre paid kártyával telefonálnak és SMS-eznek, illetve mi történik azokkal a flottásokkal és vállalati ügyfelekkel, akik egy előre meghatározott csoporton belül most ingyen, nulla forintért hívhatják egymást. A kormány eredeti elképzelései szerint a kezdeményezett hívások minden megkezdett perce után 2 forint adót kellene fizetni az év közepétől, hasonlóan minden SMS és MMS után.

Az előzetes számítások szerint a 2 forintos telefonadó az ügyfélkör jelentős része számára kétszámjegyű költségnövekedést eredményezne. Egy ilyen mértékű emelkedés nemcsak a lakossági előfizetők számára lenne hatalmas teher, hanem a magyar vállalatok számára is, hiszen az adó miatt megugró távközlési költség rontaná a vállalatok versenyképességét, s valószínűleg csökkentené a telefonálási kedvet is. Így pedig a távközlési cégek is bevételcsökkenést szenvednének el. A távközlési adóval az idén 30 milliárd, jövőre körülbelül 52 milliárd forinttal akarja növelni a kormány a költségvetés bevételeit. Ennek alapján éves szinten körülbelül 3,5-4 ezer forint, azaz körülbelül havonta 300 forint jut egy felhasználóra. Magyarországon mintegy 11,5 millió mobilelőfizetést és 2,9 millió vezetékes vonalat tartanak számon.

Tovább
Hirdetés



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés