Connect with us

Hirdetés

technokrata

Budapesten tartja éves konferenciáját a Nemzetközi Távközlési Társaság

Dotkom

Budapesten tartja éves konferenciáját a Nemzetközi Távközlési Társaság

Budapesten tartja éves konferenciáját hétfőtől csütörtökig a Nemzetközi Távközlési Társaság (ITS); az idei rendezvény az innovatív infokommunikációs alkalmazásokat helyezi középpontba – közölte a konferenciát szervező Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) hétfőn az MTI-vel.

A konferenciára közel 200 résztvevőt várnak 35 országból, és több mint 130 tudományos előadás hangzik el. Az eseményhez például PhD szeminárium, a szabályozás jövőjével foglalkozó ülés, és az ITS vezetőségének ülése is kapcsolódik.

A konferenciát Erik Bohlin, a Chalmers University of Technology professzora, az ITS elnöke és Sallai Gyula, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora, mint házigazda nyitotta meg. Beszédükben kiemelték az ITS által felölelt terület integrálódásának és társadalmi szerepének, az alkalmazások széleskörű megvalósításának üzleti jelentőségét – olvasható a közleményben.

A hétfői nyitónapon Mátrai Gábor, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnökhelyettese előadásában bemutatta az európai infokommunikációs piaci tendenciákat, az ebből fakadó kihívásokat és a megoldást kínáló digitális menetrendet, valamint az előrehaladást mérő indikátorokat, majd ismertette a magyar piaci struktúrák sajátos jellemzőit és egyes szabályozási megoldásait.

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója előadásában kiemelte: „A különböző méretű képernyőkön futtatható alkalmazások, az újszerű felhasználói felületek és a mögöttük felhőben futó szolgáltatások ma már meghatározó módon formálják az ügyfélélményt. A felhasználók egyre intenzívebben, gyakran párhuzamosan használják az okostelefonok, a laptopok és tabletek képernyőit, és egyre inkább az okostévé felületét is. A globális platform-szolgáltatók által megteremtett ökoszisztémában a Magyar Telekom arra törekszik, hogy a jó minőségű hálózati hozzáférésen túl együttműködjön az alkalmazásfejlesztőkkel és tartalomgyártókkal egy egészséges, a felhasználói igényeket magas szinten kielégítő helyi szolgáltatáskörnyezet kialakításában.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés