Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jaj a kiberbűnözőknek

Dotkom

Jaj a kiberbűnözőknek

Az uniós tagállamok pénteken megállapodtak, hogy szigorítják a kiberbűnözőkre kiszabható büntetéseket, miután az utóbbi hetekben komoly támadások érték a francia kormány, európai intézmények és a Citigroup számítógépes rendszereit.

Az új szabályozás értelmében, amelyet még az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, a hackerek legkevesebb ötévi börtönbüntetéssel sújthatók, ha a bíróság bűnösnek találja őket az információtechnológiai rendszerekben történt súlyos károkozásban.

Szigorúbb büntetésekkel sújtják a zombi számítógépes hálózatokon – más néven botneten, azaz kéretlen üzenetek, spamok küldésére programozott fertőzött számítógépek hálózatán – keresztül elkövetett törvénysértéseket is, valamint az internetes alapú személyazonosság-lopást. Az illegális adathalászat is bűncselekmény lesz a jövőben az Európai Unióban.

A 27 tagállam abban is megegyezett, hogy felgyorsítja az Europolon, az Európai Unió rendvédelmi ügynökségén belül létrehozandó kiberbűnözés elleni egység felállítását célzó igazságügyi és rendőri együttműködést.

“A tagállamok e széles támogatása alapján képesek leszünk intézkedni” – mondta újságíróknak Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter az uniós igazságügy-miniszterek luxemburgi tanácskozása után.

A kormányok világszerte nagy erőfeszítéseket tesznek a számítástechnikai biztonsági stratégiák kidolgozása érdekében a kibertámadásokkal és az államok közötti elektronikus hadviseléssel kapcsolatos aggodalmak miatt.

Februárban Franciaországot érte kibertámadás a G20 országcsoport pénzügyminisztereinek párizsi tanácskozása előtt, a márciusi uniós csúcstalálkozó előestéjén pedig európai intézményeket vettek célba számítógépes bűnözők. A héten a Citigroup amerikai székhelyű pénzintézet kártyatulajdonosaira vonatkozó adatokat szereztek meg hackerek, de támadás érte a Google, a Sony, a Nintendo és a Lockheed Martin cégeket is.

A spanyol hatóságok pénteken jelentették be, hogy őrizetbe vették a magát Anonymousnak nevező nemzetközi hackercsoport spanyol részlegének három vezetőjét. A csoport vállalatok és kormányok honlapjaira hatolt be világszerte.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés