Connect with us

Hirdetés

technokrata

Válság ellenére nőtt az ACE Telekom bevétele

Dotkom

Válság ellenére nőtt az ACE Telekom bevétele

A magyar tulajdonban lévő internet szolgáltató ACE Telekom tavaly 21,3 százalékkal növelte árbevételét, ami elérte a 494 millió forintot, a cég egyébként az elmúlt öt évben átlagosan 20 százalék körüli növekedést könyvelt el – mondta Strelisky Ádám, a társaság egyik ügyvezetője.

Az árbevétel 80 százaléka a vállalati internet-szolgáltatásból származik, a kétezer ügyfél 64 százaléka üzleti partner, a fennmaradó részt adják a lakossági ügyfelek.
 

Az ACE a fenti bevétellel megúszta a válságadó-fizetést, de ha kellett volna fizetnie, akkor is nyereséges lett volna 2010-ben – mondta a cégvezető. A vállalkozás az idén is hasonló arányú bevételnövekedésre számít – ezzel 500 millió forint fölé kerül a bevétel, amely után már különadót kell fizetnie. Tavaly az árbevétel 24 százalékát, 121 millió forintot fordítottak fejlesztésre, például ebből finanszírozták optikai gerinchálózatuk bővítését, amely 90 kilométerről 135 kilométerre gyarapodott. Az ACE Telekom tavaly felvásárolta a Rétság környékén működő Wnet Internet Kft. és a HunNet Hungarian Networks budapesti és környéki hálózatát. Ezzel az ACE a főváros és környéke legnagyobb mikrohullámú hálózatával rendelkező internet-szolgáltatója lett. Strelisky lapunk érdeklődésére elmondta, hogy gondolkodnak további hálózatok felvásárlásán is, az idén újabb 50 kilométerrel akarják növelni optikai gerinchálózatukat. A fejlesztéseket, beruházásokat saját forrásból finanszírozta a cég.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés