Dotkom
Megtépte a vihar a T-Mobile-t
A nap leállása.
Akadozott a T-Mobile szolgáltatása tegnap délután, a Magyar Telekom közlése szerint elsősorban a 3G-s adatszolgáltatásban és részben a hangszolgáltatásban volt fennakadás. Az MTI úgy értesült, hogy az országban többfelé voltak problémák. Lapzártánkig nem kaptunk tájékoztatást a hiba okáról, egyes értesülések szerint a szélvihar megrongált egy átjátszótornyot, ennek következtében az ország egyes területein nem lehetett 30-as számot hívni s a mobilinternetet sem lehetett használni. A hírügynökséget arról tájékoztatták a Vodafone-nál és a Telenornál, hogy az ő rendszerük nem állt le, de a Telenor mobil hangszolgáltatása egy órán keresztül nem volt elérhető Budapest és környéke egyes részein, illetve a mobilinternet-szolgáltatása országosan. A leállást technikai hiba okozta.
Egy évvel ezelőtt szintén volt fennakadás a T-Mobile hálózatában (Napi Gazdaság, 2009. december 8.), akkor a cég tíz ingyenes perccel ajándékozta meg ügyfeleit, bár nem vett annyi időt igénybe a szolgáltatás helyreállítása, hogy emiatt – az általános szerződési feltételeknek megfelelve – kártalanítani kellett volna az előfizetőket.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/12/10/megtepte-a-vihar-a-t-mobile-t/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





