Dotkom
Mennyire jó a BKV a Synergonnak?
Ugyan a cégvezetés örül a BKV közbeszerzési pályázatán elnyert közel 7 milliárd forintos beruházásnak, a konkrét eredményhatásról a harmadik negyedéves gyorsjelentés előtt nem kívánt nyilatkozni lapunk megkeresésére Jeszenszky Zoltán, a Synergon igazgatóságának elnöke.
A folyamatos projekt során (amelyben egyes szegmensekben alvállalkozók és beszállítók is közreműködnek majd) bizonyos kifizetések és teljesítések után szakaszosan kerül majd elszámolásra az árbevétel. Bár első ránézésre soknak tűnik a 7 milliárdos projekt, annak jellegéből fakadóan nem lesz kiemelkedő profithatása a cégnél – mondta a Napinak Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője. Az eszközbeszerzések hatása ugyanis természetéből adódóan lényegesen kisebb, mint a szolgáltatások nyújtása.
A BKV honlapján megjelent közlemény szerint az összértékből 6,65 milliárd forint a vállalkozói díj, míg 327 millió a szoftverkövetési, illetve fejlesztési tétel. Ennek alapján az utóbbi esetében kissé nagyobb nyereséghányadossal számolva a projekt egészére durva közelítéssel 700-800 millió forintos EBITDA mellett 400-600 milliós nettó nyereséget termelhet a beruházások kétéves időtartama alatt. Ez egy részvényre leosztva 43-64 forintos profitot jelent.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/11/02/mennyire-jo-a-bkv-a-synergonnak/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





