Dotkom
Biztonságosabbá vált a Chrome
A Google böngészőjének új változatai már letölthetők.
A múlt héten foglalkoztunk (itt és itt) a Google Chrome apró trükkjeivel, amikkel személyesebbé tehetjük a szoftvert. Ezúttal egy biztonsági frissítés miatt érdemel figyelmet; az alkalmazás ugyanis a napokban frissült minden platformon. Mac alatt egy kritikus biztonsági lyukat foltoztak be a fejlesztők, azonban ennél többet erről a sérülékenységről (egyelőre) nem lehet tudni. A Google ugyanis egy hetet vár a kritikusnak minősített hibák nyilvános részletezésével, a rés javítását tartalmazó változat megjelenését követően. Ennek köszönhetően minimalizálhatják annak lehetőségét, hogy az online bűnözők széles körben kihasználhassák, saját javukra fordíthassák az információt.
A többi biztonsági rés például memóriahibát okoz, az egyik a HTML5-ös geolokációs funkcióban bújt meg, egy másik pedig a khmer nyelv kezelésében (ez vélhetően elég kevés embernek jelent problémát az öreg kontinensen). Emellett néhányan böngésző-összeomlást tapasztaltak a felpattanó ablakok blokkolása során – nos, ezt a nem éppen biztonsági, de mindenképpen hiányosságot is orvosolták a keresővállalat programozói.
A szoftver 6.0.472.59-es változata innen tölthető le.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/09/16/biztonsagosabba-valt-a-chrome/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





