Dotkom
Útmutató a vírusok működéséhez – (nem csak) hackereknek!
Magyarul is megjelent a legátfogóbb mű, melyet eddig a számítógépes vírusokról írtak.
A könyv egyik legérdekesebb tulajdonsága szerzője, a magyar származású Szőr Péter. A szakember Balatonfüreden született, majd a Veszprémi Egyetemen vált informatikussá. Az 1990-es évek elején még az OTP is az ő, Pasteur névre keresztelt vírusirtóját használta, de Szőr Péter nemzetközi szinten szeretett volna a vírusirtással foglalkozni. 1996-ban Finnországba, a mai F-Secure elődjéhez került, ahol a kártevők megismerésén és szoftverfejlesztésen dolgozott. Emellett a számítógépes vírusok kutatásával foglalkozó CARO (Computer AntiVirus Researcher’s Organization) szervezetben olyan szakemberekkel működött együtt, mint John McAfee, Mikko Hypponen vagy Eugene Kaspersky. 1999-ben átment a Symantechez, ahol egészen a közelmúltig tevékenykedett vezető mérnökként, az antivírus szoftverekkel kapcsolatban 38 szabadalom fűződik a nevéhez.
A most kiadásra került könyv eredetileg az Addison Wesley kiadónál jelent meg 2005-ben, The Art of Computer Virus Research and Defense címen. A szakterület bibliájának számító művet először cseh, majd kínai és lengyel nyelvre fordították le, míg végül hazaért, és a tegnapi napon a Károly körúti Alexandra könyvesház kávézójában a magyar közönségnek is bemutatkozott.
A vírusvédelem művészete két részben, tizenhat fejezetben tárgyalja a támadók és a védekezők lehetséges stratégiáit. Bevezet „az élet játékaiba”, megmutatja a rosszindulatú programok elemzésének módszereit, és foglalkozik a kártékony kódok környezetével. Részletesen elemzi a fertőzési és az önvédelmi stratégiákat, megismertet a kódevolúciós eljárásokkal és a vírusgenerálás eszközeivel. Ezután bemutatja a védekezési módszereket, a férgek blokkolásának eszközeit, végül a hálózati szintű védekezés lehetőségeit. Mindezt olyan alapossággal, hogy az olvasónak módja van mikroszkóp alá venni az egyes kártevők kódrészleteit is.
A vírusvédelem művészetének kiadását Magyarországon az ESET magyarországi képviseletét ellátó Sicontact Kft. támogatta. „Szerettük volna, ha a szerző anyanyelvén is megjelenhet ez a könyv, ami páratlan összefoglaló munkának számít a víruskutatás szakterületén” – emeli ki Csiszér Béla, a Sicontact ügyvezetője. A vírusvédelem művészetét magyar nyelven a SZAK Kiadó adta ki, a könyv 9900 forintos áron került a boltokba, de kedvezményes áron megvásárolható a kiadó honlapján is.
[fbcomments url="https://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2010/09/14/utmutato-a-virusok-mukodesehez-nem-csak-hackereknek/" width="800" count="off" num="3" countmsg=""]





