Connect with us

Hirdetés

technokrata

Foci: kilencszer több VB-spam, mint 2006-ban

Dotkom

Foci: kilencszer több VB-spam, mint 2006-ban

A labdarúgó világbajnokság ugyan véget ért, de a spammerek alaposan ki is használták ezt az időszakot.

A Symantec nyilvánosságra hozta a MessageLabs 2010. június havi jelentésének eredményeit. A felmérés szerint 2010 márciusa óta a FIFA futball világbajnoksággal kapcsolatos kéretlen levelek aránya elérte a teljes spam forgalom egynegyedét. Nem véletlen, hiszen az online bűnözők minden nagyobb eseményt megragadnak, hogy labdába rúghassanak. „Várható volt, hogy a spammerek igyekeznek majd kihasználni a vb körüli óriási felhajtást, visszautasítatatlan ajánlatokkal bombázva a mit sem sejtő áldozatokat. Ne dőljünk be, egyetlen céljuk hogy megszerezzék személyes adatainkat, melyeket aztán jó pénzért értékesítenek a feketepiacon” – figyelmeztet Gombás László a Symantec magyarországi képviseletének szakértője.

2010 júniusában az összes levélforgalom 89,3 százaléka kéretlen reklámlevelet tartalmazott, amely a májusi adatokhoz képest 0,9 százalékos csökkenést jelent. Az elektronikus levelek útján szétküldött vírusok száma 0,11 százalékkal csökkent májushoz képest. A vírusos levelek 16,7 százaléka tartalmazott fertőzött weboldalra utaló linket, amely 5,9 százalékos csökkenést jelent a májusi adatokhoz képest. A legtöbbet blokkolt károkozó június hónapból is a Sality. AE vírus volt, amely főként a Windows „AutoRun” alkalmazását fertőzi meg, majd potenciális veszélyek tömkelegét tölti le az internetről.

Az adathalász támadások terén 0,26 százalékos csökkenésről jelentett a MessageLabs, ami pedig a webes biztonságot illeti, az összes ellenőrzött web alapú veszélyeztetettség 30,3 százaléka új volt júniusban. Ez 1,5 százalékos csökkenés a májusi adatokhoz viszonyítva. A felmérés továbbá átlagosan napi 1598 új, károkozó weboldalról számolt be, ami 9,7 százalékos csökkenést jelent egy hónapon belül.

Országstatisztika
Szomorú statisztikai adat, hogy a kéretlen reklámlevelek terén továbbra is hazánk vezeti a listát, hiszen júniusban a magyarországi e-mail forgalom 94,8 százaléka spam levél volt (Az egy hónappal korábbi adat 85,4 százalék). Az USA-ban a levelek 90 százaléka számított spamnek, míg ez az arány Kanadában 88 százalék, az Egyesült Királyságban 88,2 százalék volt. Hollandiában a kéretlen reklámlevelek aránya 90,2 százalékra ugrott, Ausztráliában 88,5 százalékot, Németországban pedig 90,7 százalékot mutattak a szűrők. Hong Kongban az e-mail forgalom 91 százaléka volt spam, míg Japánban valamivel kevesebb, 88,6 százalék.

Tajvan a vírus aktivitás szempontjából leginkább veszélyeztetett ország, itt ugyanis 55 levélből 1 vírussal fertőzött. Az Egyesült Királyság továbbra is vezeti a listát adathalászat terén, itt ugyanis közel 261 levélből 1 személyes adataink ellopását célozza.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés